Izgalmas hajrá után döntetlen a lettek ellen

image

Izgalmas végjátékban egy ponttal zárta pénteki vb-selejtezőjét a magyar futsalválogatott.

Frank Tamás tanácsokkal látja el Gyurcsányit.A kazahok elleni 5-1-es győzelem után a mieink önbizalommal telve várták a lettek elleni összecsapást.

 Válogatottunk jól is kezdte a mérkőzést, a 3. perben már vezettünk, egy szöglet után Csopaki István 8 méterről, kapásból kilőtte a jobb alsó sarkot. A 6. percben Dróth Zoltán a jobb oldalról lőtt kapura, a jobb saroknál érkező Lódi Tamás közelről a kapuba továbbított, kettőre növelve a magyar előnyt. A folytatásban magukra találtak a lettek, és a 8. percben szépítettek is, egy szögletet követően Sustrovs a léc alá bombázott. A 14. percben Dacko érkezett jól egy centerezésre, és közelről megszerezte az egyenlítő találatot. A 15. perctől a vendégek öt személyi hibával játszottak, de a magyar nyomás ellenére megúszták a kisbüntetőt érő hatodik faultot. A félidő utolsó helyzete Gyurcsányi Zsolt előtt alakult ki, de a befejezés nem volt pontos, így  2-2-nél kezdődött a szünet.

 A fordulás után a lettek szervezett, erőteljes játékkal némi fölényre tettek szert, és a 30. percben egy közvetett szabadrúgás után Zabarovskis megszereztek számukra a vezető találatot. Egy perccel később egyenlíthettünk volna, de Lódi lövését követően a labda a lécről a gólvonalra, majd onnan a mezőnybe pattant. A hajrá óriási izgalmakat hozott, Frank Tamás bő négy perccel a vége előtt lehozta a kapust, és a 39. percben – a gyöngyösi csarnokot megtöltő nézősereg fantasztikus buzdítása mellett – sikerült egyenlítenünk: az emberelőnyt kihasználva, Harnisch Ákos fejezett be pontosan egy szépen kijátszott akciót.

– Talán túlzás azt mondani, hogy egy megnyert meccset rontottunk el, de az igaz, hogy a nagyon jó kezdés után figyelmetlenségeinkkel igazán nehézzé tettük saját magunk számára az összecsapást. A végén az egyenlítéshez minden energiánkra szükség volt, örülök, hogy legalább az egyik pontot megszereztük, már csak azért is, mert véleményem szerint nem érdemeltünk volna vereséget – értékelt a mérkőzés után Frank Tamás.

 A csoport másik mai mérkőzésén Oroszország 4-0-ra legyőzte Kazahsztánt.

Magyarország-Lettország 3-3 (2-2)
 Magyarország: Pallai Gábor – Németh Péter, Lódi Tamás, Dróth Zoltán, Gyurcsányi Zsolt
 Cserék: Reveland Zoltán, Tóth Szabolcs, Csopaki István, Simon Zsolt, Dávid Richárd, Harnisch Ákos, Simon Ádám
 Gólszerzők: Csopaki a 3., Lódi a 6., Harnisch 39., ill. Sustrovs a 8., Dacko a 14., Zabarovskis 30. percben
 
 
 
A csoport állása:
 
1. Oroszország 6 pont
 
2. Magyarország 4 pont
 
3. Lettország 1 pont
 
4. Kazahsztán 0 pont