Két órával a Selyemút rally rajtja előtt már nagy a készülődés a Vörös Téren. Összesen 140 egység áll rajthoz a futamon, és közel 1200 ember mozog együtt a mezőnnyel. Ezekkel az adatokkal a Selyemút rally a második legnagyobb nemzetközi tereprali versennyé nőtte ki magát, persze a Dakar után.
Miután minden egység megérkezett Moszkvába, megkezdődött a csapatok adminisztratív és technikai átvétele. A rajtceremóniára a Vörös Téren kerül sor helyi idő szerint este 21 órakor. A 105 autó és a 35 kamion,vagyis közel 700 versenyző mintegy három órára veszi igénybe a teret, ahol már javában zajlanak a koncertek.
Természetesen a legtöbben a Kamaz csapatnak szurkolnak, mivel az orosz kamionok nagyon népszerűek a hazájukban. A tavalyi győztes Eduard Nikolaev így nyilatkozott a rajt előtt: „Nincsen csapaton belül sorrend, mindannyian a saját tempónkban versenyezhetünk. Kiélezett küzdelem lesz, nagyon oda kell majd figyelni. Megyünk, ahogy tudunk, és majd az utolsó két szakaszra kitaláljuk a taktikát a helyezéstől függően. Remélem a zászló nekünk áll majd!” Kihívói, Gerard De Rooy és Hans Stacey egy csapatban versenyeznek. „Fantasztikus, hogy a kamionosok közül ilyen sokan eljöttek! Már nagyon várom a versenyt, tökéletes lesz a Dakar előtti felkészülésben. Nem tudnék most mondani semmit a végét illetően, mi biztosan mindent megteszünk, hogy a legjobb helyen végezzünk” – nyilatkozta Gerard De Rooy. Nem sokkal utánuk következett Stéphane Peterhansel, aki egy teljesen zöldre festett Minivel gurult be a technikai átvételre. „19 év után térek vissza ide versenyezni, utoljára 1992-ben voltam itt, amikor a Párizs-Moszkva-Peking távot teljesítettem motorral. Persze nem érzem magam újra fiatalnak, de élvezem, hogy itt lehetek. Mivel már két keréken győzni tudtam, mindent megteszek, hogy négy kerékkel is sikerüljön itt Oroszországban nyernem. Tudom, a kettőt nem lehet összehasonlítani, de egy valami azért nem változott: az oroszok vendégszeretete. Nagyon jó házigazdák!”
A rajtceremónia után a versenyjárműveket beállítják a parc fermébe, ahonnan vasárnap reggel 8 órakor rajtol el az első autó. A versenyzők 3891 kilométer után (amelyből 2448 km a mért szakasz) érkeznek meg a 2014-es Téli Olimpiai Játékok helyszínére Szocsiba, persze csak a Kazah sivatagon és Asztrakhan-on keresztül. Nem csak az oroszoknak lesz lehetősége arra, hogy megnézzék a versenyt, mivel 190 ország 34 különböző csatornáján fogják közvetíteni az eseményeket. Egy 30 főből álló csapat felel a tévés közvetítésekért, és minden nap lesz tudósítás az Eurosport, valamint a TV2-n is!
Forrás: Székely-Nagy Katalin