Brandao folyamatos játéklehetőséget remél a Videotonnál

image

Rendszeres játéklehetőségben reménykedik és kiugrási esélyt lát székesfehérvári szerepvállalásában a magyar bajnok Videoton FC labdarúgócsapatának új csatára, a hivatalosan hétfőn bemutatott portugál Evandro Brandao, aki három évre kötelezte el magát.

    Amint azt az angolai származású futballista első fehérvári edzése után elmondta, bár korábban volt már a Manchester United és a Benfica játékosa is, nem érzi visszalépésnek, hogy most Magyarországra szerződött.
    "Nem tudtam, hogy mire számíthatok a Videotonnál, de rendkívül jók az első benyomásaim, remek labdarúgók szerepelnek itt, akik azonnal a segítségemre voltak – fogalmazott az 1991 májusában született támadó. – Már az a tényező, hogy egy aranyérmes csapathoz jöttem, elegendő motiváció volt. Mindemellett Paulo Sousa vezetőedző személyesen győzött meg arról, hogy a fejlődésem érdekében érdemes idejönnöm, ráadásul, nem mellékesen a nemzetközi porondon is szerepelhetek."
    Brandao legutóbb a portugál harmadik ligában szereplő Gondomar együttesében futballozott, s 12 meccsen 10 gólt szerzett. Saját bevallása szerint gyors, erős, pontosan érkezik a beadásokra és jól fejel, ugyanakkor a felnőttek között még rutint kell szereznie.
    Ha a Videoton szerdán Székesfehérváron ledolgozza kétgólos hátrányát az osztrák Sturm Grazzal szemben a Bajnokok Ligája második selejtezőkörének visszavágóján, és továbbjut, akkor a portugál csatár a következő körben akár már pályára is léphet.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.