A magyar-montenegrói mérkőzéssel kezdetét vette a sanghaji világbajnokság az erős nem vonál is. Létfontosságú volt ez a találkozó, hiszen a magyar idő szerint hajnali mérkőzés eredménye rányomhatja a bélyegét az egész tornára.
Nem úgy, mint a Montenegró elleni nyitány, amelyen kissé álmosan kezdett a magyar válogatott. Pedrag Jokics már az első percben megszerezte a vezetést az övéinek, amit Varga Dániel „csak” az ötödik percben egalizált. Nem sokkal később Hosnyánszky találatával már vezettünk, de az első szünetig azonban fordítottak a montenegróiak. Sokáig pedig nem tudtuk ismét visszavenni az előnyt, mentünk az eredmény után. 2-3
A találkozó előtt kijelenthettük, hogy kínai világversenyen nem rossz előjel Montenegróval kezdeni, később pedig a spanyolokkal mérkőzni (most is játszunk velük a csoportban) – ugyanez volt ugyanis a leosztás a pekingi olimpián is. Ott egyébként döntetlennel startoltunk az akkor frissiben Eb-aranyérmes „hegyi szerbek” ellenében.
A mostani mérkőzés azonban kezdett olyan mederbe terelődni, hogy már annak is örültünk volna, ha egyenlít a magyar válogatott. A 9. percben Nikola Janovics góljával már kettővel vezettek a montenegróiak. A nagyszünetre azonban ismét feljött Kemény Dénes csapata: az ezúttal is remekül játszó Biros Péter és Varga Dénes kapásgóljával egalizáltunk. 5-5
Ekkor már körvonalazódott az a játékvezetői felfogás, ami többet engedett meg az egyik csapatnak, mint a másiknak.
A „kedvezményezettek” nem mi voltunk…
A harmadik negyed közepéig nagyon keményen, de rendre szabályosan védekezett mindkét csapat, a játékosok alig dolgoztak ki tiszta lövőhelyzetet. Hogy aztán Tulga játékvezető kissé megtámogassa ellenfelünket…
A török spori futószalagon kezdte szállítani a montenegróiaknak az emberelőnyöket: csak centerbe kellett eljuttatnia labdát Danilo Ivovicséknak, és máris fórba kerültek. A szembe szél ellen próbálkozó magyar csapat mindössze négy emberelőnyt kapott az első három negyedben, a montenegróiak 10-et!
Kétgólos hátrányban Biros zárkóztatta egyre a mieinket, de Ivovics – természetesen fórból szerzett – góljának köszönhetően 9-7-es hátrányban kellett nekivágnunk az utolsó játékrésznek.
Kemény Dénes csapata azonban szenzációs utolsó negyedet produkált, végre mi is elkezdtük kapni az emberelőnyöket (hogy a végső statisztikában azért ne tűnjenek annyira egyoldalúnak a számok), a kevés lehetőséget pedig kegyetlenül kihasználtuk.
Madaras és Gór-Nagy góljával egyenlítettünk, majd Biros találata már 10-9-es vezetést ért. Elöl hatásosak voltunk, miközben hátul sikerült megfékezni a montenegrói támadásokat. Két perc volt hátra, amikor Kiss Gergely hatalmasat csapott a levegőbe, miután megszerezte a magyar csapat tizenegyedik gólját. Ekkor azonban még nem dőlhettünk hátra, pláne úgy, hogy az egyenlítéshez szükséges két fórt „alanyi jogon” megkapta az ellenfél. A kettőből azonban csak egyet használtak ki: Magyarország 11-10-re legyőzte Montenegrót az első mérkőzésen.
Magyar nyílatkozatok:
Volt hit a csapatban! Biros Peti extra produkcióval rukkolt elő, de mindenki hozzátette a magáét a győzelemhez. Nehéz szülés volt, de megvan, és ez a lényeg” – emelte ki szenzációsan játszó csapattársának teljesítményér Hosnyánszky Norbert.
„Ez a siker még jobban összekovácsolhatja a társaságot! A végén mér kezdett bosszantani a bírói felfogás, talán ettől is ment úgy igazán a csapat az utolsó negyedben. A gólörömnél lehetett leginkább érezni, hogy a délelőtti időpont ellenére alaposan felpörögtünk. Addig sem mondanám, hogy álmosan játszottunk, inkább úgy fogalmaznék, tettük, amit tennünk kellett – a végén azonban igazán felkapcsoltunk. Ez kell majd minden meccsen, és akkor joggal nyújthatjuk a kezünket azért, amiért ideutaztunk” – vélekedett Biros Péter.
Férfi vízilabda-világbajnokság
A csoport:
Magyarország-Montenegro 11-10 (2-3, 3-2, 2-4, 4-1), Oriental Sport Center, 1000 néző, Vezette: Naumov (orosz), Tulga (török)
Gólszerzők: Biros 4, Varga Dániel, Hosnyánszky, Varga Dénes, Steinmetz, Madaras, Gór-Nagy, Kiss G. 1-1, ill. Janovics, Ivovics 2-2, Brguljan, Radovics, Danilovics, Vukcsevics, Petrovics, Jokics 1-1
Emberelőny: 7/6, ill. 11/5 Ötméteres: 1/1, ill. -/- 1/1, ill. -/-
Forrás: www.mob.hu