A Küzdőtér magazin tulajdonosa, az amatőr ökölvívóversenyek állandó krónikása, fotósa, idősb. Perutek János súlyos beteg, műtétre szorul, melynek költségei vannak. Ezúton kérjük, akinek lehetősége engedi, csatlakozzon a Küzdőtér magazin fórumán elindított gyűjtéshez.
Amikor a nehéz helyzetben lévő egykori Európa-bajnoknak, Somodi Ferinek gyűjtöttünk pénzt, Perutek János volt az első, aki felajánlotta segítségét. Az ökölvívó-társadalom az ügy mellé állt, az összegyűjtött pénzt az „Öreg” precízen lekönyvelte, majd saját költségén utazott el az egykori bunyós klasszishoz, hogy átnyújtsa neki. Most ő került bajba, a halálos kórral küzd. Bársony László a Küzdőtér magazin fórumában összefogásra hívta fel az ökölvívást szerető emberek figyelmét, indítványozta, hogy aki tud, segítsen, s gyűjtsük össze az operációhoz szükséges 800 ezer forintot.
„Az elején szólok, csak azok olvassák ezt el, akik tisztelik és becsülik Perutek János munkáját, lelkesedését, szeretetét a magyar amatőr ökölvívás iránt. A mai nehéz életünkben sem lehet megengedni, hogy egy ember élete „csak” 800 ezer forinton múljon! Ha a mai ökölvívásban jelenlévő egyesületek, szponzorok, szülők csak lehetőségeikhez mérten utalnak, ez az összeg 10 napon belül összejön! Bár nem vagyok gazdag ember, én a hétfői napon átutalok 50 ezer forintot Jani bá’ műtétjére, és nagyon remélem, hogy a jóérzésű emberek követni fognak! Hozzá kell tennem, hogy Perutek János kompromisszumokat nem tűrő, kemény jelleméből adódóan nem volt könnyű megtudni a számlaszámát! A számlaszám a következő: 11773463-00598035” – olvasható a Küzdőtér magazin fórumán.
Akinek kérdése van, Bársony Lászlót a következő telefonszámon érheti el: 06/70/4334-099