Renault-főnök a szabályokért felelős bizottság élén

image

James Allison lett a technikai szabályok kidolgozásáért felelős munkacsoport elnöke a csapatok szövetségében.

A Renault technikai igazgatóját, James Allisont választották meg a csapatok szövetségén, a FOTA-n belüli úgynevezett Technikai Szabályzat Munkacsoport (TRWG) elnökévé. Allison, aki egy múlt heti ülésen az összes szavazatot megkapta, a ferraris Aldo Costa helyét foglalta el, ő ugyanis automatikusan elvesztette a tagságát azzal, hogy menesztették az F1-es istállótól. A TRWG-t az idei szezon kezdetéig irányító Ross Brawn pedig önként mondott le, hogy teljes erejével a Mercedesnél betöltött szerepére koncentrálhasson.

A TRWG, amelynek tagja az összes csapat technikai igazgatója, azért jött létre, hogy szakértelmével segítsen a szabályzat kidolgozásában, s így közép- és hosszú távon is hozzájáruljon a sport jövőjének formálásához. "Mindannyiunknak kell időt szakítanunk arra, hogy részt vegyünk a TRWG ülésein, és előkészüljünk rájuk" – magyarázta Allison. "A technikai igazgatók rutinszerűen rááldozzák a saját idejüket, sőt a csapataik erőforrásainak egy részét is, hogy műszaki jellegű tanulmányokat végezzenek el. Ez a munka viszonylag egyenletesen oszlik meg közöttünk, bár nekem meglesz az az előnyöm, hogy a FOTA nagyon ügyes titkára – Simone Perillo – segíteni fog felkészülni az ülésekre."

Allison még a Benetton-korszakban, 1991-ben csatlakozott jelenlegi alakulatához, s bár időközben megjárta a Larousse-t és a Ferrarit is, később újra a Renault-nál folytatta a pályafutását. 2006-ban helyettes technikai igazgatóvá nevezték ki, mielőtt 2009 decemberében elfoglalta a kémbotrány miatt eltávolított Pat Symonds helyét.

Forrás: www.f1hirek.hu

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.