Az MTK-ról kiszivárgott információk anyagi problémákról, jelentős tartozásokról szóltak. Mindez azt vetítette előre, hogy megszűnik a kék-fehérek jégkorongszakosztálya. Ám a klub vezetősége úgy döntött, szükség van a hokisokra, ezért új vezetőt kért fel és anyagilag is lépett.
„Farkas Ferenc ügyvezető elnök egyeztetett Deutsch Tamás elnökkel, aki fontosnak tartotta, hogy életben maradjunk – nyilatkozta Szabó István, az MTK új szakosztályvezetője, aki 2010 júniusáig a Bp. Starst vezette. – Ennek érdekében segítenek a fennálló adósságok törlesztésében, és a jövőben a havi 50 jégóra bérleti díját is biztosítják, ami jelentős támogatás. Farkas Ferenc a Bp. Starsnál elődöm volt, a kölcsönös bizalom a régi. Az ő feltétele az volt, hogy vegyem át a szakosztály irányítását, de új szakosztályelnökség is alakul. Három korosztályt versenyeztetünk a 2011–2012-es szezonban.
A serdülők és az ifjúságiak önállóan indulnak, a junior játékosaink a Tisza Volánnal megkötött együttműködés keretében az OB I/B-ben játszanak, a hazai meccseink helyszíne Szeged lesz. Mivel Magyarországon kevés a tehetséges játékosok számára a kihívást jelentő mérkőzés az utánpótlásban, ezért feljátszást biztosítunk a korosztályok legjobbjainak.
Megállapodtam Hudák Gáborral, az FTC szakosztály-elnökségi tagjával, hogy legjobb junior játékosaink a Ferencváros felnőtt csapatában is játszhassanak, természetesen amennyiben Dobos Tamás vezetőedző igényt tart valakire. A felkészülést augusztus 8-án kezdjük, egy héten át napi két jeges és egy száraz edzéssel, aztán egyhetes szlovákiai edzőtábort tervezünk. A tavalyi játékosok szinte egytől egyig maradnak, de új érdeklődők is vannak
. Az előző szezonban a csapattal nagyon jó eredményeket elérő két edzővel, Pindák Lászlóval és Hetler Ádámmal dolgozunk továbbra is. Még nem tudjuk, melyik pálya lesz az otthonunk, több budapesti jégcsarnoktól kértünk árajánlatot.”
Forrás: Magyar Jégkorong Szövetség