Pihenő után, versenyre éhesen

image A Szlovéniában sorra kerülő Bajnokcsapatok Európa-kupáján megkezdi őszi versenyévadját Rapport Richárd, a Felix Promotionnel együttműködő magyar sakktehetség.

Egy hónap intenzív pihenőt követően újra asztalhoz ül Rapport Richárd, méghozzá a Haladás első táblásaként a Bajnokcsapatok Európa-kupájában. A hétfordulós svájci rendszerű viadal vasárnap kezdődik és jövő szombatig tart.
„Az ellenfelekre ilyenkor nem lehet készülni, a lebonyolítás miatt nem lehet tudni, mikor, ki ellen játszhatok majd – mondta a Felix Promotionnel együttműködő tehetség. – Úgy érzem, a Haladás középcsapatnak számít a mezőnyben, konkrét célt nem tűztünk ki magunk elé, ahogyan én sem mondtam magamnak, hogy most ennyi vagy annyi pontot szeretnék elérni.”
Ricsi ugyanakkor nem tagadta, az egy hónap kihagyás után már hiányzott neki a játék. „De nem volt olyan hosszú ez a kihagyás, a legnagyobbaknál például megszokott – mondta. – Előtte én is sokat versenyeztem, korábbi önmagamhoz képest különösen. Most sokkal inkább az foglalkoztat, kijön-e belőlem, amit gyakoroltam. Az elmúlt időszakban gyakoroltam a megnyitásokat, egyre több és jobb variációm van, remélem, néhányat sikerül is alkalmaznom.”

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.