Adriana Vuković – A horvát reménység

Adriana Vukovich 2.jpg

Adriana és apja Željko exkluzív dupla-interjút adtak és olyan híreket közöltek velünk, melyek még az angol nyelvű sajtóban sem nagyon jelentek meg, itthon pedig egészen biztosan elsőként tudósítunk a hírekről.

Kezdjük a kályhától! Adriana 1998-ban született Horvátország keleti részén, egy Diakovár nevű kisvárosban. Már kora gyermekkora óta kitűnt makacs, kitartó jellemével és az őt jellemző erős versenyszellemmel. Bármit csinált, mindenben első akart lenni: legyen az házi feladat, sportok, játékok, tánc vagy bármi más.

A 15 éves horvát lány a magyar közönség előtt sem ismeretlen – láthattuk őt Budapesten (Nemzetközi Grappling bajnokság – 2009, 2010), Tamásiban (Magyar BJJ bajnokság – 2010, 2011, 2012) és a Kecskeméten rendezett Magyar Ju-Jitsu bajnokságon is (2011).

Adriana egyébként 2008 óta bjj-zik, a stílszerűen „Triangle”-nak elnevezett klubban. Ezen az úton egyébként bátyja indította el, aki példaképként szolgált számára – Denny háromszoros európai ifjúsági BJJ bajnok és kétszeres junior grappling világbajnok (FILA). Adriana sokat nézte Denny edzéseit és küzdelmeit, majd maga is úgy döntött, hogy belevág. A versenyszellem nem hagyta nyugodni – jobb akart lenni bátyjánál.

Édesapja, Željko, a horvát MMA és grappling szövetség elnöke elmondta, lánya nagyon fiatal kora óta edz, ezért ő nem igazán aggódik, bár ilyen téren nem teljes az egyetértés feleségével… Apaként Željko természetesen minden lánya által elért eredményre büszke, de számára a legkiemelkedőbbek az amatőr MMA világbajnoki cím, a grappling világbajnokság, a kelet-európai bjj bajnoki cím (felnőtt, lila öves kategóriában), a horvát Muay Thai és bjj bajnoki címek, valamint a horvát amatőr MMA bajnoki cím.

Adriana Vukovich - World amateur MMA Champion.jpg
Nem rossz lista! De nézzük most a kérdéseket, melyet egyenesen Adrianához intéztünk:

– TotalDamage: Hosszú a lista, sok mindent elértél, de melyik eredményedre vagy mégis a legbüszkébb?

– Adriana Vukovich: Az eddigi eredményeim közül az amatőr MMA világbajnoki és a grappling világbajnoki címeimre vagyok a legbüszkébb.

– TD: Mennyire nehéz egyensúlyt tartanod az iskola, a jó jegyek és a komoly edzések között?

– AV: Nehéz, de alapos szervezéssel meg tudom oldani. A tanáraim az iskolában megértik mennyire elköteleztem magam a sportnak.

– TD: Sok barátod van a sportolókon kívül is? Olyanokra gondolok, akik nem edzenek vagy versenyeznek?

– AV: Persze, nagyok sok barátom van és mind büszkék a sikereimre.

– TD: És mi az ő véleményük arról, hogy küzdősportolsz? Volt már valaki, tanár, barát vagy bárki más, aki le akart beszélni a bunyóról?

– AV: Nem. A barátaim és tanáraim teljes mértékben támogatnak mindenben, amit csinálok. Senki sem próbál tmeg lebeszélni. Sokan drukkolnak nekem, ott vannak a közönség soraiban, mikor otthon van meccsem.

– TD: Cyborg. Azt hiszem még nem beszéltél a horvát médián kívül senkinek a történtekről. Mesélnél egy kicsit nekünk?

– AV: Cris Cyborg menedzsere beszélt az apámmal. Cris látta néhány bunyómat és tetszettek neki, ezért meghívott magához az USA-ba, hogy találkozzunk és együtt edzzünk. nagyon várom, hogy az ő felügyelete alatt küzdhessek és képviselhessem a „Cris Cyborg MMA – Chute Boxe Team”-et.

– TD: Ki és hogy talált meg?

– AV: Egy közös barátunk mutatott be minket egymásnak.

– TD: Meddig maradsz majd, mik a tervek? Csak edzés lesz vagy harcolni is fogsz?

– AV: A tavaszi szünetben és nyáron mennék. Edzeni fogunk, de küzdelem is lesz.

– TD: Mesélk egy kicsit a jövőbeli terveidről.

– AV: A középiskola után szeretnék Amerikába költözni, főiskolára menni és mellette folytatni az edzést és a bunyózást. Mindig tudom, hogy mit kell tennem, mit kell mutatnom egy küzdelemben. Nem hazudok, szeretek nyerni, de igazából a célom, hogy minden küzdelemben – legyen az bármilyen stílusban –  a legjobb formámat mutassam és küzdelemről-küzdelemre jobb legyek. Szeretném, ha 18 évesen bekerülnék az Invicta FC-be vagy a UFC-be.

Végezetül álljanak itt Adriana eredményei, melyek bizony joggal adhatnak okot bizakodásra számára és édesapja számára is jövőbeli terveit illetően:

– Horvát ADCC Kids bajnokság második hely (Zára, 2009)
– Horvát BJJ bajnok (2009, 2010, 2011, 2012)
– Horvát Grappling bajnok (2008, 2010, 2011, 2012, 2013)
– Horvát BJJ bajnokság második hely (felnőtt korosztály, 2012)
– Magyar BJJ bajnok (Tamási, 2010, 2011, 2012)
– Magyar Ju-Jitsu bajnok (Kecskemét, 2011)
– Nemzetközi Grappling bajnok (Budapest, 2009, 2010)
– Svájci Grappling bajnokság második hely (Luzern, 2009)
– Grappling világbajnok (2010, 2011)
– Nemzetközi BJJ torna-bajnok (Károlyváros, 2012)
– Keleteurópai BJJ bajnok (felnőtt, lila öves kategória)
– Magyar BJJ bajnok
– Horvát BJJ bajnokság második hely
– Horvát Grappling bajnok
– Horvát Muay Thai bajnok
– Horvát Kickbox bajnokság második hely
– Horvát box bajnokság bronzérmes
– Kickbox Tornabajnok – Lowkick (Pélmonostor)
– International BJJ Tournament Champion (Károlyváros)
– International MMA Tournament Champion (Brčko)
– International MMA Tournament Champion (Varasd)
– Horvát MMA bajnok
– FILA GI Grappling világbajnok
– FILA NO-GI Grappling világbajnok
– FILA MMA világbajnok

  • Conan Silveira (American Top Team) & Adriana.jpg
  • Adriana Vukovich.jpg
  • Adriana Vuković - Cup for the best MMA female fighter on World MMA Championship.jpg
  • Adriana - World Amateur MMA Champion.jpg
  • Grappling prestige fight.jpg
  • MMA Tournament in BiH - final fight.jpg
  • MMA Tournament in BiH - semifinal fight.jpg
  • With president of Republic of Croatia.jpg
  • World amateur MMA Championship - final fight.jpg

 

Megosztom Facebookon! Megosztom iWiWen! Megosztom Twitteren! Megosztom Google Buzzon! Megosztom Google Readeren! Megosztom Tumblren!

Az eredeti cikkhez kattintson ide!