Olimpikonok tesztelték a Merida legújabb országúti modelljeit

image

Magyarországi tesztre érkeztek a Merida gyár legújabb, jövő évi országúti team-gépei. A modelleket szakújságírók és kereskedők mellett olimpikonok is kipróbálták. A teszter-csapatban volt egy országúti-, egy hegyikerékpáros és egy triatlonos olimpikon is.

A június végi országúti kerekezésre a Kis-Balaton melletti Zalakaros és Garabonc környékén került sor. A Sram Red-del szerelt szuperkönnyű Reactók nyergében, a vendéglátó hazai forgalmazó BikeFun Hungary Kft. meghívására mintegy húszfős csapat gyűjtötte a kilométereket a háromnapos, első országúti teszttáboruk alkalmával.

A csapatban helyet kapott a ’92-es barcelonai olimpia mezőnyversenyében résztvevő – többszörös országúti-, pálya és mountain bike-bajnok – Eisenkrammer Károly, a 2004-es athéni ötkarikás játékok hegyikerékpáros viadalán teljesítő – kilencszeres ciklo-krossz bajnok – Vinczeffy „Zerge” Zsolt, illetve a sokszoros triatlonbajnok Kuttor Csaba, aki Sydney mellett Athénban és Pekingben is rajhoz tudott állni. A zalakarosi dombokon hegyikerékpárját ezúttal országútira cserélte Szalontay Bence, aki utánpótlás-bajnokként és Magyar Kupa-dobogósként a Merida Maraton Team CST egyik legnagyobb tehetsége.  

A teszttáborban a 2012-es team-modellek, a Reacto, a Time Warp időfutam és a Cyclo Cross Team  kerültek fókuszba. A Merida Reacto magában hordozza a legújabb fejlesztéseket, ezzel előkelő helyet foglal el a szuperkönnyű karbonvázas high-tech felszerelésű országúti kerékpárok között.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.