EURO 2012 – Platini elégedett a lengyel-ukrán előkészületekkel

image

Dicsérte Lengyelországot és Ukrajnát az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke, Michel Platini a 2012-es Európa-bajnokságra való felkészülést illetően.

    "Nagy előrehaladást tapasztaltunk, új stadionok és repülőtér terminálok létesültek. A felkészülés gyors üteme biztosíték arra, hogy időben elkészül a szükséges infrastruktúra" – fejtette ki a francia sportdiplomata.
    Előzőleg Donald Tusk lengyel miniszterelnök is arról beszélt, hogy az előkészületek rendben haladnak, s az 500 nap múlva kezdődő kontinensviadalra minden szükséges létesítmény el fog készülni.
    Tusk arra számít, hogy a rendezvénynek köszönhetően 30 ezer új munkahely létesül Lengyelországban, közgazdászok pedig azt is kiszámolták, hogy legalább két százalékponttal "megdobja" a GDP növekedési ütemét.
    Az UEFA 2007. április 18-án döntött a lengyel-ukrán kandidálás mellett az olasz és magyar-horvát pályázattal szemben, de az azóta eltelt közel három évben mindkét állam többször kapott kritikát az infrastrukturális fejlesztések lassúsága miatt.

Megosztás:
Share: