MÚSZ: az úszószövetségnek nincs több tartozása az állam felé

image

A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) a csütörtöki napon eleget tett az állam felé még fennálló, kamatokkal terhelt, mindösszesen 22.912.448 forintos tartozás visszafizetésének – tudatta a MÚSZ közleményben az MTI-vel.

    A MÚSZ szerint ezen összeg tartalmazza a nem úszó-szakágaknak az Eb-lebonyolítás során keletkezett, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) által el nem fogadott számlái ellenértékét is. Ennek magyarázata: az úszószövetségnek kellett jótállnia valamennyi diszciplináért – jegyezte meg a szövetség, amely közleménye végén hangsúlyozta: "Így a MÚSZ-nak a továbbiakban semmiféle tartozása nincs a 2010-es Európa-bajnokság állami támogatásának elszámolása kapcsán."
    A MÚSZ-állásfoglalás előzményeként Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos vizsgálatot indított a Magyar Úszó Szövetségnél. Amint erről szerdai budapesti sajtótájékoztatóján fogalmazott: "a kormánybiztosság vizsgálja az úszószövetségnél fel nem lelhető több mint százmillió forintot".
    Gyárfás Tamás, a MÚSZ elnöke szerint az elszámoltatási kormánybiztos által felvetett százmillió forint azért nem lelhető fel a MÚSZ-nál, mert a szövetség a pénzt nem kapta meg. Az MTI-hez szerdán eljuttatott levélben Gyárfás külön kitért rá, hogy "az átutalt összegből, az arányok betartása miatt 22,7 millió forintot kell visszafizetni".
    A csütörtöki közlemény ennek a csaknem 23 milliónak a visszafizetéséről szól.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.