Orendi Mihály a Debreceni Sportcentrum Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója rendezte a nagyszabású 1995-ös nyíregyházi Junior Atlétikai Európa bajnokságot, amelyről a 25 sikertörténet című kötetben mesélt apró részletességgel.
"A siker alapja a sok munka, de csak az ér valamit, ha magas szakmai színvonalon és tisztességgel végzi az ember."
Tizenöt évvel ezelőtt Nyíregyházán sikeres Atlétikai Európa Bajnokságot rendezett az elismert sportvezető, aki munkáját 1999-től Debrecen városában folytatta. Tizenegy év alatt tizenhat világversenyt szervezett a cívisvárosban, amellyel történelmet írt. A fantasztikus életút főbb állomásait és különleges élethelyzeteit riportalanyunk szívesen megosztotta velünk.
– Ön szó szerint beleszületett a sportba…
– Való igaz, hogy kis híján egy labdarúgó pályán születtem, hisz édesanyámat a focipályáról szállították a kisújszállási szülőotthonba. A sportpályafutásom ily módon valóban korán elkezdődött… A középiskolát Mátészalkán az Esze Tamás Gimnáziumban végeztem, ahol Korompai Sándor és Juhász Imre testnevelő tanárok személyisége, egyénisége meghatározta a jövőmet. Pályaválasztásomat édesapám nem igazán díjazta, hisz műszaki ember lévén lenézte a sportolókat, de én dacból is a sport mellett tettem le a voksomat. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy több dolog is érdekelt: remek magyar és történelem szakos tanáraim is voltak, így nem véletlen, hogy irodalmi színpadot alakítottam. Gyerekkorom óta hobbim a fényképezés, így ez is nagyon izgatott. A Színművészeti Főiskolára operatőri rendezői szakra is jelentkeztem, de a filozófia-magyar szak is vonzott. Végül mégis a Testnevelési Főiskolára esett a választás. Ebben az időben, hihetetlen népszerű volt az öttusa, Balczó András olimpiai bajnokkal az élen, aki Nyíregyházán kezdett atletizálni. Öttusa szakos lettem a TF-en. A magyar sportélet fantasztikus szakemberei tanítottak neveltek bennünket, olyanok, akik a maguk szakterületén világhírűek voltak: atlétikában Bácsalmási Péterre, Koltai Jenő bácsira, Szécsényi Józsefre gondolok, élettanból Kereszti Alfonz professzorra, pedagógiából Bíró Péternére a mai napig szívesen emlékszem. Emellett az irodalomhoz fűződő szenvedélyemet is kiélhettem, hiszen Dienes Gábor barátommal – aki időközben híres festőművész lett- nagyon sokat filozofáltunk az élet nagy dolgairól. Gabinak a diplomamunkáját közösen választottuk, és úgy gondolom, hogy ennyi év távlatából elárulhatom, hogy a Marc Chagallról szóló szakdolgozatát én írtam meg helyette. A Testnevelési Főiskola elvégzése után egy újabb dilemma előtt álltam: testnevelő tanár legyek, avagy edzősködjek. Kaptam ajánlatokat, mert a TF-en, hogyha valakiben valamit láttak, próbálták az útját egyengetni. Lett volna lehetőségem utánpótláskorú öttusázókat edzenem, de a Medicina Könyvkiadó is megkeresett egy lektori állással. Mégis egészen más szempont döntött: Kapusi Imre nagyon jó barátom – aki sajnos már fiatalon elment közülünk- a Magyar Rádió egykori főszerkesztője. Ő Debrecen mellől, a Böszörmény körüli tanyavilágból származott, s nagy álma volt, hogy feldolgozza a hazai tanyavilág történetét. Ismerte a fotós múltamat, hisz korábban a Képes Sportnál külsősként dolgoztam, s volt jó néhány kiállításom is. Imre megkért arra, hogy segítsek neki, legyek én ennek legyek én ennek "az ügynek" a hivatalos fényképésze, így hamarosan Újfehértóra költöztem.
– Egy újabb állomás, amely szintén maradandó élményeket nyújtott…
– Miközben Imrének szorgalmasan készítettem a képeket, a helyi gimnáziumban lehetőséget kaptam, így taníthattam. A gyerekek maguk voltak a csodák: fogékonyak voltak minden újra, amitől azt remélték, többek, jobbak tudnak lenni. Kosárlabda-, atlétikai szakosztályt indítottunk, de az irodalmi színpad is nagyon sikeres volt. A darabokat a diákokkal együtt írtuk, és szép számmal volt fellépésünk is. Bár atlétika pályával nem rendelkeztünk, de így sem tétlenkedtünk, hisz a gimnázium és a kollégium között kialakítottunk egy kis futópályát, amely közel kétszáz méteres volt. 1969 és 1973 augusztus 15-e között, amíg itt ténykedtem, fantasztikus eredményeket sikerült elérnünk: atlétikában országos középiskolás bajnokságokat nyertünk, továbbá a megye legjobb középiskolai kosárlabda csapatával rendelkeztünk. (Az életút folytatása a 25 sikertörténet című kötetben olvasható)
A 1995-ös nyíregyházi Atlétikai Európa Bajnokság kulisszatitkairól is mesélne?
– Ekkor már Nyíregyházán ténykedtem, s bár kiemelt egyesület lettünk, de ehhez nem járt központi állami támogatás. Mádi Zoltán polgármestersége alatt úgy határozott a város, hogy az önkormányzat tulajdonában lévő sportlétesítményeket bérbe adja. A stadion akkori vezetése úgy döntött, hogy megpályázza ezt a lehetőséget. A klub akkori elnöke, Pók István megkért, készítsünk egy tervet, majd a sikeres pályázatot követően az NYVSC vette át a stadiont, engem pedig felkértek, legyek a létesítmény igazgatója. Először egyáltalán nem akartam elvállalni a stadion vezetését, ám mivel az atlétika szempontjából fontos hely volt a stadion, ezért megláttam benne a kihívást. Volt egy különleges tervünk is: létre szerettük volna hozni a tehetséggondozásnak a hosszú évek alatt megálmodott helyét, a sportkollégiumot. Sikerült saját erőből komoly felújításokat végeznünk, a főépületben 40 fő befogadására alkalmas kollégiumot alakítottunk ki. Amikor elkészültünk a munkálatokkal, ennek a működtetését már nem bízta ránk a város akkori új vezetése, így önkormányzati intézményként működtették tovább.
Bevallom, nem tapsoltam a döntés miatt, hiszen a kollégiumnak pont az lett volna a lényege, hogy egy olyan szervezet irányítja, amely komplexen érdekelt abban, hogy a gyerekek a sport területén is sikeresek legyenek. Folyamatos koordinációs gondok merültek fel, így nem volt egyszerű az első néhány év, mert akik irányították, nem rendelkeztek elegendő tapasztalattal. Volt némi súrlódás is, de ma már azt mondom, legalább volt, mert ez működött, és erre rendkívül büszke vagyok, miként arra is, hogy nemcsak sikerült megpályázni, hanem meg is nyertük az 1995-ös Junior Atlétikai Európa Bajnokság rendezési jogát. A város közgyűlése első körben a kandidálást is leszavazta, amelyet nagyon nem is értettem, hisz a polgármesteri hivatal humánirodája készítette el a pályázatot, akkor evidens lett volna, hogy a közgyűlés meg fogja szavazni, nem így történt.
– Hogyan sikerült mégis éltetni a reményeket a rendezést illetően?
– Debrecen városa nagyon komolyan lobbizott azért, hogy ő legyen a junior Eb. rendezője.
Hosszú évekig a Magyar Atlétikai Szövetség elnökségének tagja voltam, és 1992-ben épp bent voltam egy megbeszélésen a szövetség főtitkáránál, Facskó Istvánnál. A titkárnője egy faxot hozott be izgatottan, amelyben az állt, úgy határozott Debrecen városa, hogy mégsem kíván pályázni az eseményre. Hevesi Józsefnek a cívisváros akkori polgármesterének a bejelentése, fax üzenete nagyon megdöbbentette dr. Nyerges Mihályt, az Európai Atlétikai Szövetség Tanácsának a tagját, akivel a főtitkár telefonon beszélt. Azonnal megkérdezték, hogy mi lenne, ha Nyíregyháza mégis rástartolna erre a lehetőségre. Annyit ígértem, hogy Mádi Zoltán polgármestert tájékoztatom a lehetőségről.
– Tehát sport nyelven szólva egy újabb kört futott az ügy érdekében. Hogyan és milyen taktikával sikerült a közgyűlés álláspontját megváltoztatni EB kérdésben?
– Dr. Pikó Károly orvos barátommal ebben az időben hétköznaponként minden reggel kocogtam, s egy ilyen hajnali futás egyikén épp erről az Európa bajnokságról beszélgettünk, s választ kerestem arra, hogy mi miatt szavazhatta le a közgyűlés első körben ezt a viadalt. Feltettem a kérdést magamnak, hogy mindent megtettem-e azért, hogy ne ilyen döntés szülessen. Kértem egy személyes találkozást Mádi Zoltántól, akivel különleges kapcsolatunk volt, hisz nemcsak atlétánk, hanem később az NYVSC gazdasági vezetője is volt.
Megkérdeztem tőle, van-e lehetőség arra, hogy a közgyűlés ismét tárgyalja a kandidálási pályázatot. Emlékszem a válaszára is: Miért, szükségünk van nekünk erre?- reflektált. Majd a következőket mondta: Hogyha valaki a képviselők közül napirendi pont javaslatként előterjeszti, s hogyha a közgyűlés elé kerül, és támogatják is ez a dolgot, akkor nem lesz semmi akadálya és én is mellette szavaz. Azt javasolta, hogy a közgyűlés hat meghatározó emberével próbáljak beszélni az ügy érdekében, hisz ha az egyik felvetné, annak komoly nyomatéka lenne. Nem volt egyszerű dolog, de két hét alatt sikerült. Egyik frakcióvezető vállalta, hogy napirendre tűzik, s egy ellenszavazatot kaptunk. Kicsit megnyugodtam, s "már csak" a szervezői munka volt hátra. Tizenöt évvel ezelőtt rendeztük a junior Eb-t, s nagyon sok ember megerősít benne, hogy sikeres rendezvény volt. A rendezéshez a várostól a szervezőbizottság igazgatóját, Vas Lászlót, kikérték a Főiskoláról, akinek két évig a bérét az önkormányzat fizette. A várostól kapott 21 millió forintból a két tribünt tudtunk lefedni, de minden egyéb más feltételrendszerhez szükséges forrást nekünk kellett előteremteni.
A rekortánpálya tönkrement, így végre egy nemzetközi szintű pályát is építhettük. Ehhez az Országos Testnevelési és Sporthivatal biztosította az anyagi hátteret, Gallov Rezső, az OTSH akkori elnöke 40 millió forintos segítséget nyújtott hozzá. A főiskola kollégiuma lerobbant állapotban volt, Balogh Árpád rektorhelyettessel -majd később rektorral- lobbiztunk, hogy felújíthassuk a szálláshelyet. 1994-ben az akkori kormány pénzügyminisztere Békesi László volt, aki korábban MASZ elnökeként is dolgozott. Megkerestem, és megígérte, hogy a kollégium felújításához ők is biztosítanak forrást. Amikor már hátra dőltünk volna, hogy sikerült előteremteni a pénzt, bejelentették, hogy nem marad pozícióban a pénzügyminiszter, ami be is következett. Becsületére legyen mondva a szavát tartva, az utolsó hetekben 30 millió forintos támogatást átutalt a Nyíregyházi Főiskola rendbetételére.
Aztán jött az újabb akadály: Bokros Lajos, az új pénzügyminiszter bejelentette, hogy nagy esélye van a forint leértékelésének. Mivel a külföldi cég valutában számolt, ha leértékelődik a forint, veszélyben a pálya. Úgy döntöttünk, hogy az a cég nyerheti el a kivitelezést, aki vállalja a forint leértékelésének is a kockázatát. Eredetileg a világhírű Balsam német cég volt a versenytárgyalás győztese, el is kezdődtek a munkálatok. 1994. június elején Németh Miklós gerelyhajító olimpiai bajnok, korábbi csoporttársamtól jött egy váratlan telefonhívás. Miklós azt kérdezte tőlem, hogy láttam-e az aznapi HVG-t, hogy mi szerepel benne?
A Balsam csődbe ment, a vezetőit letartóztatták… A szívem majdnem megállt, de ezzel párhuzamosan egy jó hírrel is szolgált Miki. A másik nagy céggel, a Polytannal szerződést kötött Miklós, aki Magyarországon kizárólagos jogot kapott, másrészt jó áron megszerezte a felszámolás alatt álló cég anyagi és humánerőforrását. Nagy változás nem történt, mert szinte ugyanazok a szakemberek dolgoztak tovább nálunk. Mivel Miklós olcsón jutott hozzá a nyersanyaghoz, így tudta vállalni a forint leértékelést is. Úgy érzem, hogy nagy esemény volt Nyíregyháza történetében az 1995-ös Junior Atlétikai Európa Bajnokság, aminek lett bizonyos hozadéka is, ha csak a sporteszközöket és az alapítványt említjük. Szerencsések voltunk, mert a 90-es évek elején könnyebb volt szponzorokat találni, mint manapság: nagyon sok külföldi multi cég fontosnak tartotta, hogy szerepeljen, forogjon a neve.
A magyar tulajdonban lévő gyógyszergyárat, a Biogál-t nyertük meg főtámogatónak, aki a Helia-D termékeivel névadó szponzor lett, s ez közel 20 millió forintos támogatás volt. Ebből négymillió forint értékben termékeket adtak, a többi pedig pénzbeli támogatást jelentett. Összesen hatvanötmillió szponzori pénzt sikerült szereznünk, ehhez jött még 150000 svájci frankos és 100000 svájci frankos médiatámogatás, amelyet ez európai szövetség biztosított. Amikor megkötöttük velük a szerződést, a svájci frank forint árfolyama120 forint volt, de mivel az esemény első napjaiban utalták át az összeget, akkor már 161 forintot ért egy svájci frank, így ebből is jól jöttünk ki. Végig szerencse kísérte az Eb-t.
– Az előbb egy alapítványt említett, amely, ha jól tudom, az elmúlt tizenöt év alatt rengeteg tehetséges atlétának segített.
– A város közgyűlése támogatta azt az elképzelésünket, hogy a verseny után egy alapítványt hozzunk létre, amely Nyíregyháza minőségi atlétikáját segíti. Alapítót is sikerült találnunk a Tejipari Vállalat, élén álló Márföldi István vezérigazgató úr személyében, akivel együtt a sikeres EB. rendezést követően hatmillió forintot tudtunk beletenni az alapítványba, amely a mai napig működik. Az atlétikai eszközöket a DIMA cégtől szereztünk be, 35 millió forint értékben, de nekünk csak 20,5 millió forintba került a versenytárgyalás eredményeképpen. Mindemellett nemcsak a stadion újult meg, hanem ekkor újítottuk fel a főiskolán a kis szabadtéri futópályát is, így örülök annak, is hogy maradandót tudtunk alkotni.
Az interjú további részletei, a világraszóló debreceni sportsikerek titkai, a 25 sikertörténet című kötetben olvasható! A könyv megvásárolható a Líra Könyváruházban!
Forrás: www.bulvaros.hu
