Kézilabda: bajnoki és kupadöntő a cél a debreceni kéziseknél

image

Szinte változatlan kerettel vág neki a 2010/2011-es szezonnak a Debrecen női kézilabdacsapata, melytől a bajnokságban, a kupában, illetve a Bajnokok Ligájában is jó szereplést várnak a vezetők.

    Köstner Vilmos vezetőedző az együttes keddi sajtótájékoztatóján elmondta, ebben a szezonban sem epizódszerepre törekszik a klub, hanem komoly tényező akar lenni a hazai és a nemzetközi porondon is. A cél, hogy a bajnokságban és a Magyar Kupában is döntőbe jusson, s lehetőleg az aranyérmeért is eséllyel szálljon harcba a gárda, a Bajnokok Ligájában pedig a selejtezőkörből a főtáblára kerülés.

    A hajdúsági együttesben az előző idényhez képest két változás történt, mivel Ivana Lovric távozott, Sopronyi Anett pedig visszatért a klubhoz. A tréner szerint az igazi erősítést éppen a keret változatlansága jelenti, mert az összeszokottság mindig előnyt jelent egy csapat életében.

    A szakember a nyolchetes felkészülését hétfőn megkezdett együttes keddi BL-sorsolásáról úgy nyilatkozott, hogy nem becsüli le az ellenfeleket, a dán KIF Vejent, a lengyel SPR Lublint, illetve a szerb RK Zajecart, de a továbbjutást érő első hely elvárás a tanítványaival szemben. A tájékoztatón kiderült az is, Debrecen szívesen adna otthont a Bajnokok Ligája selejtezőcsoportjának, ehhez azonban az kell, hogy a lengyel csapat lemondjon a rendezésről.

    A DVSC vezetői az eseményen bejelentették, hogy az 1980-as évek egyik legjobb játékosa, Csapó Erika a következő szezonban az ifjúsági csapat edzője lesz.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.