Képek: F-1 Williams – lehet eső, lehet szél, az autó működik

image

Egészen jó és eredményes szabadedzéseken van túl a hockenheimi pályán a Williams, hiszen mind Rubens Barrichello, mind pedig a hazai versenyén kettőzött akarattal hajtó Nico Hülkenberg is mindkétszer bekerült a legjobbak közé. A két tréningen mutatott teljesítmény alapján a brit istálló joggal reménykedhet abban, hogy folytatják jó szereplésüket, és az időmérőn autóik bejutnak a Q3-ba.

Ismét több újítással és a ragyogó valenciai és silverstone-i szereplés emlékképével kezdte meg szereplését a Német Nagydíjon a Williams. Előbb a délelőtti esős edzésen, majd a délutáni, valamivel kellemesebb időben is versenyképesnek és megbízhatónak bizonyult a két autó. De legalább volt lehetőségük valamennyi gumikeveréket tesztelniük a két tréning alatt. Délelőtt Rubens Barrichello a 4. leggyorsabb időt érte el, míg délután a kilencedik lett a megváltozott körülmények között. Csapattársa, a hazai versenyén bizonyítani akaró Nico Hülkenberg sem akart nagyon lemaradni a tapasztalt brazil mögött, és akárcsak Barrichello, ő is mindkétszer a TOP 10 tagja volt a szabadedzéseken: délelőtt a 8., míg délután a 10. legjobb időt érte el. Úgy tűnik, ismét eredményes lehet a magyar HELL által is támogatott gárda, és az időmérőn egyáltalán nem lesz elérhetetlen mindkét versenyző számára a Q3-ba kerülés. És ha ez sikerül, akkor a vasárnapi futamon akár minden lehetséges…

hockenheim01.jpg

Sam Michael, technikai igazgató természetesen elégedett volt a szabadedzéseken elért teljesítménnyel, ráadásul elmondta, valamennyi újítás jól működött, így az időmérőn és a futam alatt s használni fogják valamennyit. „A mai nappal teljesen elégedettek lehetünk, hisz az előre eltervezett menetrend szerint valamennyi fejlesztésünket tesztelni tudtuk. Szokás szerint próbálgattuk a beállításokat, a hűtőrendszert illetve a különböző gumikeverékeket. Az autók jól működnek, és nagyon úgy tűnik, folytatni tudjuk azt a pozitív tendenciát, ami az elmúlt néhány versenyen jellemezte csapatunkat. A tréningen használt újítások továbbra is az autókon maradnak, ráadásul Rubens megint újabb előrelépéseket tett az új diffúzorral.”

hockenheim02.jpg

Rubens Barrichello (1. szabadedzés: 4. hely, 1:26.947, 21 kör, 2. szabadedzés: 9. hely, 1:17.056, 37 kör) megint bebizonyította, hogy nemcsak száraz pályán, hanem esős körülmények között is az egyik leggyorsabb pilóta az F1-ben. Persze ezt már régóta tudjuk róla, nem beszélve arról, hogy amikor 2000-ben éppen itt megnyerte élete első futamát, akkor is esett az eső a verseny nagy részében. Mindkétszer stabilan a legjobbak közé tartozott, így lassan már az lenne meglepetés, ha nem jutna be az időmérőn a Q3-ba. „Ez egy nagyon jó és hasznos nap volt a számunkra, hisz a vegyes időjárás miatt valamennyi abroncsunkat kipróbálhattuk. Nagyon örülök, hogy az autó minden körülmény között versenyképesnek bizonyult. Ezzel együtt tovább kell azon dolgoznunk, hogy az időmérőre további javulást érjünk el, hogy biztosan bekerüljünk a legjobb tíz közé.“

hockenheim03.jpg

Nico Hülkenberg (1. szabadedzés: 8. hely, 1:28.193, 24 kör, 2. szabadedzés: 10. hely, 1:17.204, 44 kör) nemcsak csapatának és saját magának, hanem a hazai közönségnek is bizonyítani szeretne Hockenheimben. Nos, a pénteki két szabadedzésen egyértelműen a legjobbak közé tartozott, és ennek alapján bizakodhat abban, hogy nemcsak az időmérőn, hanem a vasárnapi futamon is bekerül a legjobb tíz közé. „Nagyon elégedett vagyok a pénteki nappal, és az csak növelte a jó érzéseimet az autóban, hogy hazai pályán versenyezhetek. Ha továbbra s ilyen keményen dolgozunk, meggyőződésem, hogy egy erős hétvégét zárhatunk. Volt egy olyan szakasza az edzésnek, amikor a nagy forgalom miatt gyengébb időkre voltam képes, de remélem, hogy az időmérőn ilyen gondjaim nem lesznek.“

hockenheim04.jpg

Forrás: At&T Williams sajtóközlemény

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.