Az Ftc első nyári igazolása Rodenbücher István volt, aki az elmúlt években az MTK-t erősítette. A 26 éves játékos beszélt a várakozásairól, a fejjátékáról és a csapatba kerülésének esélyeiről.
– Úgy érzem, jól sikerült a felkészülés nekem és a csapatnak is – kezdte Rodenbücher. – Belső védőként számítanak rám, de mivel már összeállt a Tutoric, Csizmadia kettős – amelyik jól teljesít nehezebb dolgom lesz bekerülni a csapatba. A védelem mindegyik részén szerepeltem már, legutóbb az MTK-ban jobbhátvéd voltam, így nem esem kétségbe, ha esetleg a szélen kell bizonyítanom. A fejjáték az egyik erősségem, szeretnék gólokat is szerezni, bízom benne, hogy előbb vagy utóbb megkapom a lehetőséget. Valószínűleg nem leszek kezdő a Paks ellen, de nincs kizárva, hogy már az első bajnoki mérkőzésen pályára léphetek.
XLsport –
Forrás: www.ftc.hu