Magyar Nagydíj – Vettel rajtol az élről

image

Sebastian Vettel, a Red Bull német pilótája rajtolhat az első helyről a vasárnapi Forma-1-es Magyar Nagydíjon, miután szombaton megnyerte az időmérő edzést.

    A második helyen csapattársa, az ausztrál Mark Webber, a harmadikon pedig a spanyol Fernando Alonso (Ferrari) végzett.
    Vettel utcahosszal előzte meg riválisait, a 24 pilóta közül egyedül ő tudta 1:19 perc alá szorítani a legjobb köridejét.
    A pontversenyben éllovas brit Lewis Hamilton (McLaren) ötödik lett, míg csapattársa, a vb-címvédő brit Jenson Button a csalódást keltő 11. rajtkockát szerezte meg. Szintén a "futottak között" végzett a hétszeres világbajnok német Michael Schumacher, aki csak a hetedik sorból, a 14. pozícióból startolhat vasárnap a Hungaroringen.
    "Nagyszerű napot zártunk, egyelőre minden remekül működik ezen a hétvégén – nyilatkozott a sikeres időmérő után Vettel, aki az idén már a hetedik alkalommal indulhat az élről. – Mondtam is a srácoknak a rádión, hogy milyen remek munkát végeztek. Élvezet volt vezetni az autót. Ismét nagyon boldog vagyok, hogy sikerült megszereznem a pole-pozíciót. Remélem, sikerül holnap egy remek versenyt produkálnunk. Ez a nehéz pálya, úgy tűnik, kedvez az autónknak, ma este jól aludhatunk."    
    Webber úgy érzete, hogy egy kicsit mehetett volna jobban is:
    "Sajnos nem tudtam egy tökéletes kört menni. Ugyanakkor így, hogy egymás mellett leszünk, kicsit hasonló a helyzet a barcelonai futam előttihez."    
    A kétszeres világbajnok Fernando Alonso gratulált red bullos riválisainak, majd hozzátette:
    "Egyelőre nagyon erősek, és mindenki előtt vannak. Remélem, holnap azért közelebb tudunk kerülni hozzájuk, és meg fogjuk szorongatni őket."
Rajtsorrend:
    1. sor:
Sebastian Vettel (német, Red Bull)
Mark Webber (ausztrál, Red Bull)
   2. sor:
Fernando Alonso (spanyol, Ferrari)
Felipe Massa (brazil, Ferrari)
   3. sor:
Lewis Hamilton (brit, McLaren)
Nico Rosberg (német, Mercedes)
   4. sor:
Vitalij Petrov (orosz, Renault)
Robert Kubica (lengyel, Renault)
   5. sor:
Pedro de la Rosa (spanyol, Sauber)
Nico Hülkenberg (német, Williams)
   6. sor:
Jenson Button (brit, McLaren)
Rubens Barrichello (brazil, Williams)
   7. sor:
Adrian Sutil (német, Force India)
Michael Schumacher (német, Mercedes)
   8. sor:
Sébastien Buemi (svájci, Toro Rosso)
Vitantonio Liuzzi (olasz, Force India)
   9. sor:
Jaime Alguersuari (spanyol, Toro Rosso)
Kobajasi Kamui (japán, Sauber)
   10. sor:
Timo Glock (német, Virgin)
Heikki Kovalainen (finn, Lotus)
   11. sor:
Jarno Trulli (olasz, Lotus)
Lucas di Grassi (brazil, Virgin)
   12. sor:
Bruno Senna (brazil, Hispania)
Jamamoto Szakon (japán, Hispania)
    A további program:
    vasárnap:
Magyar Nagydíj (70 kör, 306,630 km) 14 ó