Három számot követően a kilencedik helyen áll a Marosi Ádám, Kasza Róbert, Tibolya Péter összeállítású csapat a csengtui öttusa-világbajnokság hétfői férfi váltóversenyében.
A lovaglást a magyarok a hetedik helyről kezdhették meg, abban a reményben, hogy egy nagyon jó teljesítménnyel jelentősen előreléphetnek. Az időjárás is némiképp kedvezőbben alakult, mint az elmúlt napokban, sok-sok eső után majdnem kisütött a nap. Elsőként Marosi rugaszkodott neki a kilenc erőkifejtésből álló pályának, melyen a 6-os számú akadálynál egy rudat lehúzott. Őt követte Tibolya, aki a kelleténel egy kicsit szűkebben és lassabban indult, emiatt az első ugrást lova előbb bojkottálta, s csak másodikra volt hajlandó kivitelezni, majd a folytatásban még egyet, a nyolcast leszedte. A végén Kasza lova a 4-es, az 5-ös, a 7-es és a 8-as ugrást sem tudta tökéletesen végrehajtani, így összességében 1040 ponttal jött le a pályáról a csapat, amely ebben a számban kilencedik lett, s összetettben is éppen ebbe a pozícióba csúszott vissza.
Sok rossz teljesítmény akadt, a dél-koreaiak 1120 ponttal meg tudták nyerni ezt a számot.
A magyarok hátránya a lövészetekkel megszakított váltófutás előtt 150 pont, azaz 37 mp az éllovas britekkel szemben.
Az állás három szám után:
1. Nagy-Britannia 3260 pont
2. Fehéroroszország 3244
3. Oroszország 3210
4. Ukrajna 3185
5. Koreai Köztársaság 3180
6. Japán 3174
…9. Magyarország 3110