Szombattól bő egy héten át a csehországi Ostrava ad otthont az asztaliteniszezők Európa-bajnokságának, a magyarok mindenképpen a tavalyi szereplésnél jobb eredményekben bíznak.
Egy éve, Stuttgartban a női együttes csupán a 12., a férfi pedig a 16. helyen zárt, és az egyéni számokban sem termett babér a játékosoknak. Az idei, moszkvai csapat-világbajnokságon ugyanakkor remekül teljesítettek a magyarok, akik a cseh iparvárosban ennek folytatására törekednek.
A nőknél mindhárom számban éremszerzési eséllyel indulnak a magyarok. Csapatban a legmagasabb osztályban szerepelnek Tóth Krisztináék, csoportjukban a házigazdák együttese mellett a fehéroroszok és a svédek kaptak helyet, a továbblépés szinte kötelező. Az egyéni versenyszámokat tekintve jó pozícióból várhatják a rajtot, Tóth ugyanis a harmadik a kiemelési rangsorban, de Póta Georgina (14.) és Lovas Petra (15.) is ott van a 16 legjobb között. A negyedik női játékos Pergel Szandra.
A férfiaknál a magyar csapat a második (challenge) divízióban szerepel, s a célja, hogy ott a legjobb három között (17-19. hely) végezzen, s így kiharcolja a jogot, hogy a jövő évi Eb-n a legmagasabb osztályban állhasson asztalhoz. Harczi Zsolt gárdája a csoportmeccsek során a hollandokkal, az ukránokkal és a svájciakkal csap majd össze. Egyesben egy nyolcaddöntős szereplésben reménykedik a szakvezetés, ez magyar részről legutóbb Pázsy Ferencnek sikerült, még 2003-ban. A legmagasabban rangsorolt magyar Jakab János (29.) lesz, Kosiba Dániel az 50., a válogatottba visszatérő Zwickl Dániel pedig az 52. pozícióból várhatja a nyitányt. Lesz egy újonca is a küldöttségnek: Muskó Péter az egyéni számokban debütál.
A magyar csapat:
Lovas Petra, Pergel Szandra, Póta Georgina, Tóth Krisztina; Jakab János, Kosiba Dániel, Pázsy Ferenc, Zwickl Dániel, Muskó Péter (utóbbi csak az egyéni számokban)
Az első két nap programja:
szombat:
nők (első osztály):
Magyarország-Csehország 12 ó
Magyarország-Svédország 20 ó
férfiak (második osztály):
Magyarország-Svájc 12:30 ó
Magyarország-Ukrajna 17:30 ó
vasárnap:
nők:
Magyarország-Fehéroroszország 16 ó
férfiak:
Magyarország-Hollandia 12:30 ó
A csapatversenyt szombattól szerdáig bonyolítják le Ostravában, majd szerdától vasárnapig az egyes és páros versenyszámok küzdelmei következnek.