Sok ziccer, kevés gól

image

Hiába alakított ki több ziccert, azokat egy kivételével rendre elpuskázta, ráadásul saját kapuja előtt többször bizonytalankodott a Dab.Docler együttese, mely két góllal, 3-1 arányban kikapott a vasánap esti, Vasas elleni fővárosi rangadón.

Vasas HC – Dab.Docler 3-1 (0-0, 2-0, 1-1)

A kisvolán kiütése után jóval nehezebb mérkőzés várt ma a Dab.Docler hokisaira, akik vasárnap délután fél öttől a Vasas ellen korcsolyáztak jégre a fővárosban. Tekintve a két gárda legutóbbi, dunaújvárosi találkozóját, parázs összecsapásnak néztünk elébe, melyen mindkét együttes hasonló esélyekkel várhatta a kezdő sípszót.
Fölény, de hiába

Bár a hazaiak természetesen nagyon fogadkoztak, az első harmadot a vendégek kezdték valamivel aktívabban. Ugyan Rajna kapuja előtt nem sikerült tiszta ziccereket kialakítania az Acélbikáknak, mégis veszélyesebben játszottak ellenfelüknél, akik inkább egy-egy megugrásból próbálták veszélyeztetni Sevela ketrecét. A meccsen először a DAB, majd Metcalfe kiállítása alatt a Vasas került emberelőnybe, ám egy-egy helyzetecskén kívül nem volt izgulni valója a szurkolóknak. A játékrész derekához érve viszont nagy esélyt kaptak a vendégek arra, hogy megszerezzék a vezetést, ugyanis előbb szimpla, majd kettős fórba kerültek, ám hiába lőtték rommá Rajnát, továbbra sem sikerült betalálniuk a hazai kapuba sőt, a hajrában még azért kellett izgulniuk, hogy Kiss Ákos kiállítása alatt ne a Vasas jusson előnyhöz. Azonban a házigazdák sem éltek a fór adta lehetőséggel, így a DAB mezőnyfölényt hozó első húsz perc végén gólnélküli állással vonulhattak pihenőre a csapatok.
Kontrából jók

A második etapot is veszélyesebben kezdték az Acélbikák, ám hiába indulhatott kettő az egyben Papp Viktor és Szilassy Zoltán a 23. minutumban, a ziccer kimaradt, s ahogy ilyenkor lenni szokott, lefordult az ellenfél, mely Popovics közeli találatával meg is szerezte a vezetést (1-0). A bekapott gól után ráadásul azonnal emberhátrányba is került a DAB, ám a Vasas ezt nem tudta kihasználni, mint ahogy a vendégek sem Kangyal kiállítását, így a játékrész derekán megérdemelten vezetett az egyre veszélyesebben kontrázó hazai csapat.
Mely a folytatásban nagy lehetőséget kapott arra, hogy tovább növelje vezetését, miután előbb sima, majd kettős emberelőnybe került, ám hiába tört el két DAB-játékos botja is a hátrányban, sikerült megúszniuk kapott gól nélkül a kritikus időszakot. A 35. percben Azari lódulhatott meg a Vasas ketrece felé, majd Galanisz elé passzolt, ám a csatár ziccerét óriási bravúrral fogta Rajna. S, ahogy az már korábban megtörtént, a dunaújvárosiak következő nagy védelmi megingását ismét kihasználta a Vasas, mely a 37. percben Szappanos találatával már kétgólosra növelte előnyét, így a záró etapra nagyot kellett volna javulnia a DAB-nak ahhoz, hogy pontot, vagy pontokat szerezzen a találkozón (2-0).
Késői hajrá

Nem várhatták tehát a Bikák túl jó kedvvel a harmadik felvonást, melyet ráadásul emberhátrányban kezdtek, miután Magosit a második etap vége előtt kiállította Mayer játékvezető. Ezt sikerült kivédekezniük, ám támadni továbbra sem tudtak, ugyanis Pozsgai kétperce miatt újra a védelmet és Sevela kapust tesztelték a házigazdák – ismét sikertelenül. Nem akart azonban megszületni a dunaújvárosi találat sem, pedig bőven akadt lehetősége a vendégeknek akár az egyenlítésre is, mert előbb Galanisz hagyott ki egy szólót, majd Azari vágta telibe a kapuvasat. Ez persze egyáltalán nem érdekelte a Vasas játékosait, akik a 49. percben Somogyi révén beütötték első emberelőnyös találatukat is, amivel végleg eldőlni látszott a mérkőzés (3-0). Bár tetemes hátránya ellenére sem adta fel a harcot az újvárosi csapat, az idő egyre csak fogyott, s ezzel egyenes arányban csökkent az esélyük arra, hogy sikerüljön valami csoda folytán kiegyenlíteniük. Az 55. percben aztán megtört a jég, miután Kiss Ákos egy egyéni alakítás végén végre betalált a hazai kapuba, visszahozva egy kicsit az Acélbikák reményeit (3-1). Az idő azonban már kevés volt a további felzárkózáshoz, mert hiába került emberfórba a Dab.Docler az utolsó percben, csak egy meg nem adott – egyébként szabályosnak tűnő – találatig sikerült eljutnia az Acélbikáknak, akik így elszenvedték a szezonban első vereségüket.

XLsport –
Forrás: Balázs Csilla