Kézilabda: simán nyerte a Győr a rangadót

image

A címvédő Győr simán legyőzte a vendég Debrecent a női kézilabda NB I negyedik fordulójának keddi mérkőzésén.

    Eredmény:
Győri Audi ETO KC – DVSC-Korvex 32-26 (17-11)

    A két csapat legutóbb az előző idény bajnoki döntőjében találkozott egymással, a mostani szezonban pedig még egyik sem hullajtott pontot. A riválisa ellen sorozatban hét meccs óta, azaz két éve veretlen Győrnél saroksérülése miatt nem játszhatott az egyik világklasszis kapus, az olimpiai és Európa-bajnok, vb-ezüstérmes norvég Katrine Lunda, a hajdúságiaknak viszont – akik péntektől vasárnapig Lengyelországban vesznek részt Bajnokok Ligája-selejtezőn -, azzal is meg kellett birkózniuk, hogy "erőltetett menetben" sorra játsszák a rangadókat.

    A vendégek az egész találkozón csak egyszer, 0-1-nél vezettek. A rangadó 9-9-ig volt izgalmas, innentől, a 17. perctől sorozatban hétszer volt eredményes a Győr.

    A második félidőben sem változott a kép, a 44. percben tizet számolt a Debrecenre a győri közönség (26-16). A végére ugyan csökkent a különbség, de a DVSC így sem tudta megszorongatni a címvédőt.