Arra sokan számítottak, hogy Mexikó megverheti a szürke Franciaországot, de arra már nyilván kevesebben, hogy mindeközben egy percig sem kell majd izgulnia a győzelemért. A galloknál továbbra sincs „csapat”.
2-0-s győzelmével Mexikó nagy lépést tett az A-csoportból való továbbjutás felé, ugyanis Uruguayjal egyetemben 4 pontja van, míg a két riválisnak, Franciaországnak és Dél-Afrikának csak 1-1. Mi sem lenne kézenfekvőbb a két négy pontosnak, mint az utolsó fordulóban ikszelni, ezzel kétséget kizáróan továbbjuttatni magukat.
De ne szaladjunk ennyire előre! Láttam egy önkívületben futballozó Mexikót, mely akkor és úgy passzolta ki a 2006-os vb-ezüstérmest, amikor és ahogy akarta. Giovani Dos Santos nem tudom, hogyan teljesített idén a klubjában, de ha olyan lendületesen és alázatosan, ahogyan a mai mexikói csapatban, akkor megérett arra, hogy visszatérjen a nemzetközi elitbe (hozzáállásbeli gondjai voltak Barcelonában, Guardiola elküldte). A szupertehetségnek tartott Javier Hernandez – akit szerződtetett a Manchester United – góljával a vezetést is megszerezte a mezőnyben óriási lendülettel játszó észak-amerikai csapat, majd a Vela sérülése miatt csereként beálló Barrera lépett meg, és ügyes ütemcsele után kiharcolt egy tizenegyest. A veterán Blanco a francia játékosok pszichológiai terrorja ellenére a sarokba lőtt, ezzel pedig végképp eldőlt a meccs sorsa, ugyanis a franciák nemhogy kettő, de egygólos hátrányból is képtelenek lettek volna felállni. Egyszerűen nem voltak egyenrangú partnerei Mexikónak.
Két, teljesen ellentétes szituációt látok: egy mexikói válogatottat, mely fiatal (a 3 említett labdarúgó mind zsenge korú még), sikeréhes, lendületes és csapatként is rendben van. Mernek futballozni, van fantázia az előre játékukban. És itt van Domenech gárdája, mely kizárólag nemzetközi klasszisokból áll, mégis teljesen rossz szellemben futnak ki a pályára. Hogy ez szerkezetbeli (ma este pl. ismét visszatértek a 4-2-3-1-es formációhoz, miközben néhány napja 4-3-3-at játszottak), motivációs probléma, vagy éppen edzőkérdés-e, nos, nehéz megítélni. Talán mind együttvéve. Az is biztos, hogy tisztázatlan a kerettagok szerepe. A kapitány kivitte Thierry Henryt, hogy padoztassa. Szerintem rossz ötlet. Vagy kiviszem és bízok benne és vezérszerepet adok a kezébe, vagy el se viszem magammal (emlékezzünk Raúl sem kapott meghívót az EB-re.) Ribéry irányítóként játszatása sem tűnt a legjobb ötletnek, hiszen vele szemben a rutinos Marquez védekezett, ráadásul a franciáról tudjuk, hogy a szélen képes kamatoztatni gyorsaságát és lendületét a leginkább. Kemény szavak, de azt gondolom, hogy ez a francia csapat fejben és játékfilozófiában is zavaros.
A mai esti csata nem csak Mexikó, mint válogatott gárda sikere, hanem az őket elkísérő szurkolóké is: az első olyan vb-meccs volt, amiből kiderült, hogy emberek szurkolnak a lelátókon, nem pedig valamiféle méhraj, vagy bögölycsapat zümmög. Igazi felüdülés volt hallgatni a mexikói kántálásokat, megérkezett a vb-hangulat is! Továbbá valóban úgy tűnik, hogy a második fordulóbeli ütközetek már elég élesek ahhoz, hogy a csapatok kockázatot vállaljanak, ennek eredményeképp szép támadásokat vezessenek, több gól szülessen.
Franciaország-Mexikó 0-2 (0-0)
Polokwane
Jv: Khalil Al Ghamdi (szaud-arábiai)
Gól: Hernandez (64.), Blanco (79.)
Franciaország (4-2-3-1): Lloris- Sagna, Gallas, Abidal, Evra- Toulalan, Diaby- Govou (Valbuena, 69.), Ribéry, Malouda- Anelka (Gignac, szünetben)
Mexikó (4-1-2-2-1): Perez- Osorio, Moreno, Rodriguez, Salcido- Marquez- Juarez (Hernández, 58.), Torrado- Dos Santos, Vela (Barrera, 31.)- Franco (Blanco, 62.)
