Kosy Nándor, a Magyar Íjász Szövetség sportigazgatójaként és megbízott főtitkárjaként terelgeti a sportágat úgy, hogy még ő is szeretne ott lenni Londonban.
Arra kértem Kosy Nándort, meséljen arról, hogyan is áll össze maga az íjászat:
– A mi sportágunk eléggé összetett. Mentális, technikai és fizikai felkészítést igényel. Van egy mozgástechnika, amit el kell sajátítani, de a legfontosabb a pszichés tréning. Nagy nyugalomra kell szert tennie az íjásznak, és azt meg is kell tartania a lövések alatt. Minél nyugodtabb egy versenyző, annál pontosabban tudja leadni a sorozatot. A pályaíjászatban a monotonitás tűrésére is nagy szükség van, mert egymás után többször kell megismételni ugyanazt a mozgást. Vizualizálni kell a folyamatot, és akár felszerelés nélkül gyakorolni edzésen kívül is. Egyetlen lövés alkalmával 35 mozzanatra kell figyelni.
– Még ön is versenyez, de nem gyerekkorában kezdte. Hogy talált rá az íjászatra?
– Édesapám magas szinten űzte ezt a sportágat. Ő ültette belém a sportág szeretetét, ő is volt az első edzőm. 12 éves korom környékén anyagi lehetőségeink nem engedték meg, hogy hódoljak ennek a szenvedélyemnek, és csak bő húsz év kihagyás után kezdhettem újra, amikor a testvéremtől kaptam egy komplett felszerelést. Egy év alatt feltornáztam magam a válogatottsághoz szükséges szintre.
– Hány évesen lehet elkezdeni íjászkodni?
– Nyolc és tíz év közé tehető. Az íj megfeszítéséhez szükséges erő kell csupán, de az edző segítsége ilyen esetben nélkülözhetetlen.
– A nemzetközi szinthez képest hol tartunk?
– A nagy különbség, hogy például a világverő koreaiak teljes állásban foglalkoznak az íjászattal. Egész nap mást sem csinálnak, mint sportolnak. Egy egyiptomi íjászklubba volt szerencsém betekinteni – ők naponta 500 lövést adnak le, míg itthon ez a szám maximum 150 lehet. Amit mi egy hét alatt végzünk el edzésmunkában, azt ők egy nap alatt. Persze a mennyiség és a minőség nem függ össze, de azért a körülmények sem ugyanazok. Valahol a középmezőnyben foglalunk helyet, de szeretnénk előrelépni. Holland szövetségi kapitányunk van, aki tapasztalatával sokat lendíthet a szekerünkön. Tavaly októberben kezdődött a munka Tom Billel. Sajnos jelenleg annyira futja, hogy ő külföldről irányítja a munkát. Ez nagyban befolyásolja a teljesítményünket. Egy esetlegesen rosszul rögzült mozgást nehéz később kijavítani. Úgy kontrollál minket, hogy hetente elküldjük neki az edzésnaplónkat, ő kielemzi és megválaszolja az aktuális kérdéseket, elkészíti a további programot.
– Az íjász szövetségben betöltött szerepe mellett mennyi ideje van a saját versenyzői életének alakítására?
– Nagyon nehéz, de mérlegelnem kell. Az elsődleges célom a 2012-es olimpiai részvétel. Ha a magyar csapat jut ki nélkülem, már az is jó. Ha én személyesen is kvótát tudnék szerezni, az lenne a hab a tortán. Heti két-három napomat a szövetségben töltöm, mellette tudok gyakorolni. Remélem, hogy legalább egy emberrel képviseltetni tudjuk magunkat a következő ötkarikás játékokon.
– Mennyire nehéz fenntartani a szövetség munkáját?
– Az állami pénzek kiszámíthatóan érkeznek. Támogatókkal viszont nem állunk fényesen. Sajnos nem minősülünk eladható sportágnak. Ezen szeretnénk változtatni. Legalább már az jó lenne, ha nem másod-, meg harmadállásban kéne a tisztségeket betölteni.
