A 42 esztendős sportember még Szöulban egyesben kezdte, Barcelonában és Atlantában folytatta az ötkarikás szereplést, majd Sydneyben Novák Ferenc társaként ért a csúcsra, a páros 500 méteren nyerte meg az olimpiai bajnokságot. Később meglepő elhatározással a szánkóversenyzéshez pártolt.
Pulai Imre jó hírrel kereste Molnár Zoltán főtitkárt, a csapat vezetőjét:
"Újabb kvalifikációs pontot szereztem a Winterbergben rendezett, szánkó Világkupa-futamon. Ha a közelgő napokban Oberhofban is sikerül a pontszerzés, akkor nagyon jó eséllyel pályázhatok az olimpiai részvételre. Erről január 22-én dönt a nemzetközi szövetség – újságolta a két méteres, kenus aranyérmes, aki így immár ötödik alkalommal vehetne részt az olimpiai játékokon. "
Torinó előtt Seregi Gergely barátjával kettesben próbálkoztak, de nem sikerült kiharcolni a részvétel jogát. Pulai Imre azonban nem adta fel. Szorgalmazta a Magyar Szánkó Szövetség megalakítását és további, még szorgalmasabb edzésekkel, egyesben szerezte meg a versenyzési engedélyt.
A jelenlegi téli idényben már több Világkupa-versenyen indult, és sikerrel szerepelt.
A következő, oberhofi Világkupa-viadal selejtezőire kedden és szerdán kerül sor, az egyes futamot csütörtökön rendezik.
Az olimpiai mezőnyt pedig január 22-én, az Európa-bajnokság előtt állítja össze a nemzetközi szövetség.
Molnár Zoltán örömmel köszönte meg a tájékoztatást és további sok sikert kívánt az olimpiai bajnoknak. Egyben annak a reményének adott kifejezést, hogy kivívja a vancouveri részvétel jogát.
Pulai Imre öt világkupa futam selejtezőjében indult, melyből négyet sikerrel teljesített.
Pulai eredményei a Nation Cup-ban a 2009/2010-es idényben:
Calgary: Pulai Imre – kizárva
Igl (57 induló): 52. Seregi Gergely , 53. Pulai Imre
Altenberg (48): 46.Pulai Imre
Lillehammer: (44) 43. Pulai Imre
Winterberg: (39) 38. Pulai Imre
XLsport –
Forrás: www.mob.hu