Súlyos, főleg a látottak alapján csúfos, 33-26-os vereséget szenvedett a magyar férfi kézilabdaválogatott az ausztriai Európa-bajnokságon. A D csoport utolsó meccsén a továbbjutáshoz győznie kellett volna a válogatottnak vagy döntetlent játszania, ám ehhez legközelebb a mérkőzés kezdetén állt: végig az eredményt után loholt, egyre kevesebb sikerrel.
Fogadkozott a magyar csapat, szívvel-akarattal és a tudásbeli fölénnyel legyőzi Csehországot a D csoport utolsó mérkőzésén.
Az első félidő azonban legrosszabb rémálmainkat idézte. Nem elsősorban azért, mert a csehek négy-öt góllal is vezettek, hanem hogy a magyar válogatott folyamatosan az eredmény után futott. Esélyünk sem volt irányítani a játékot, védekezés és támadásbeli hibák okozták a tetemes hátrányt. Ilyés Ferenc és Eklemovics Nikola, tehát elsőszámú balátlövőnk és irányítónk nem tudott érdemben hozzátenni a játékhoz. A helyettük pályára lépő Katzirz Dávid és Császár Gábor annál inkább, és a játékrész utolsó három percében az előtte látottak alapján teljesen váratlan dolog történt: a magyar csapat egyenlített. Valójában egyszerűen elkezdett játszani, kevesebb hibával. Végül Csehország vonult egygólos előnnyel a félidei pihenőre.
A második felvonás előtt reméltük, hogy végre pályára hozzák a fiúk, amit tudnak. Annyi különbség volt az elsőhöz képest, hogy itt nemhogy három, egyetlen jó percünk sem volt. Ehhez képest… Percek alatt öt góllal lépett meg az ellenfél. Az első félidőben remeklő és agresszíven játszó Katzirz a padon ült, a csehek 4-0-ás rohama után hozta őt vissza Csoknyai István szövetségi kapitány. A korábbi védőspecialista ismét korán, már a 40. percben kikérte idejét. Valamelyest használt a szusszanás, a 41. percben pedig először a mérkőzésen emberelőnybe került a magyar csapat.
Azonban ezen az estén egyszerűen SEMMI nem jött össze a Császáréknak. Olyan hibákat látott a helyszínen a rengeteg magyar szurkoló, és a tévék előtt ülők, amelyek nem méltóak egy kontinenstorna színvonalához. A kapusok, előbb fazekas Nándor, a végén Puljezevics Nenad számtalanszor ált kiszolgáltatott helyzetben, a kapujára teljesen egyedül törő csehekkel.
A magyarok zívből drukkoltak végig, de ki kell mondani: ez a csapat ilyen játékkal ezen a meccsen egy pillanatig sem érdemelte meg a középdöntős szereplést. A franciáktól bravúrral elcsent pont a semmibe veszett
Csehország-Magyarország 33-26 (14-13)
reb