Aubéli földön akar nyerni

otto.jpg

A Papp László Sportarénában február 6-án megrendezésre kerülő ColliZion K-1 MAX Európa-döntő köré épített küzdősport gála programját egy  K-1 MMA superfight is színesíti: az egykori szabadfogású Európa- és világbajnoki bronzérmes olimpikon birkózó, Aubéli Ottó második -kiskesztyűs- bunyójára készül.

A debreceni Főnix csarnok ötezer fős közönségének szakértő része azt hitte, rosszul lát, amikor az osztrák pankrátor, Hubert Lemmerer lábra indított támadást a volt nehézsúlyú szabadfogású válogatott Aubéli Ottó ellen. A sógorok rutinos harcosa alaposan melléfogott, a magyar ex-birkózó úgy pörgette talajon, akár egy rongybabát. Először átfordította, majd egy oldalsó rézsútos leszorítással kombinált karfeszítéssel próbálkozott. Ezt az osztrák még védte, ám a jobb könyökízületet feszítő ellenoldalú felsőkulccsal szemben már tehetetlennek bizonyult, kopogtatással jelezte, részéről ennyi volt!

 aubeli_action.jpg

– Vagy nem tudta, hogy birkózó voltam, vagy meg akart lepni, máig nem tudom az okát, miért jött be lábra – elevenítette fel Lemmerer -halálugrását- az MMA-ban 2009. augusztus 19-én debütáló Aubéli Ottó.

Bár még csak egy -kiskesztyűs- harc van Aubéli mögött, a szakma máris IMG_9280_.jpga legjobb magyar nehézsúlyúak között emlegeti, a hozzáértők úgy vélik, talán ha két-három fighter tudná komoly csatára kényszeríteni.

– Ezt én nem merném kijelenteni, nem tartom még magam ennyire jónak – hárít szerényen a 107 kilós csupa izom fickó. – Technika, taktika terén bőven van még mit finomítani. Például egy bekapott ütést, rúgást jól lereagálni, állásból a közelharc ziccereket tudatosan kihasználni. Itt még nincs akkora rutinom, mint az elvárható. Fejlődni szeretnék, az a célom, hogy állásban is készségszintű technikáim legyenek. Tudom, soha nem leszek olyan, mint egy ökölvívó vagy egy kick-bokszos, természetesen a jövőben is a földharcra építem taktikámat, de jól el kell sajátítanom az ütéseket és a rúgásokat is.

A karfiolfülű a pekingi olimpia után döntött úgy, kipróbálja a kevert harcművészetet. Kiképzése jól halad, Sztraka Mihály brazil dzsicus mester, valamint a K-1-harcos Nagy Tibor pallérozza, utóbbi edzőtárskaubeli_win.jpgént is rendelkezésre áll. A trénerektől való tanulás, s az őt nem kímélő szpárringpartnerekkel folytatott gyakorlások mind egy célt szolgálnak: eljutni komoly nemzetközi viadalokra, elsősorban egy minőségi japán bunyó van célkeresztben. A K-1 európai főnöke, Igor Juskó is szemmel tartja Aubélit, a szervezőktől olyan ellenfelet kért, aki próbára teszi az ex-birkózó tudását.

A Papp László Budapest Sportarénában a 185 centiméter magas, 95 kilogrammos horvát Josip Marjanovic vár Aubélire. A spliti fighter pozitív MMA-rekorddal rendelkezik, kérdés, ez mire lesz elég a bivalyerős magyar ellen.

– Nem ismerem az ellenfelemet, de tudását tisztelve kijelenthetem, ez nem is annyira lényeges. Saját harcmodoromat akarom rákényszeríteni, kezdés után közel kell kerülnöm, majd földön befejezni a mérkőzést. Győzni akarok! – fogalmazott határozottan Aubéli Ottó.

Nehézsúlyú K-1 MMA superfight
Aubéli Ottó (Magyarország) vs Josip Marjanovic (Horvátország)

2010. február 6-án, szombaton 18 órától a Papp László Budapest Sportarénában megrendezésre kerülő ColliZion K-1 MAX Európa-döntőre belépők kaphatók a helyszínen, valamint a Ticket Express jegyirodáiban (www.tex.hu).

Forrás: www.k-1.hu