Hosszú Katinkával robbantottak bankot a bajaiak!

hosszu_katinka_xlsport.jpg

Szombaton aligha volt boldogabb ember a budakalászi Sportcsarnokban Bartos Nándornál, a bajaiak egyik evezős edzőjénél. Ő ugyanis mindenkinek elújságolta azt, amit pénteken este hirdettek is a Sportszövetségek Országos Szövetségének a Kongresszusi Központban megrendezett bálján.

– Nem akartam hinni a fülemnek, amikor bemondták: az egyesületek országos rangsorában a Bajai Vízügy Spartacus SC lett a második, tucatnyi nagy klubot megelőzve. Ez egy hihetetlenül nagy eredmény, amely remélhetőleg tovább lendíti előre a mi kis városunk reprezentatív sportklubját.

– Bizonyára sokan mondogatják majd, hogy csak azért kerültek ilyen magas polcra, mert Hosszú Katinka (képünkön) egy aranyérme mellé még két bronzérmet is elhozott a tavalyi úszó világbajnokságról!

– Ebben van némi igazság, viszont az a lényeg, hogy ő éppen ott versenyez ahol, s nekünk is szerzi a dicsőséget. Ha ő nincs, akkor valahol a mezőny sűrűjében kötünk ki. A teljes igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy az evezőseink is hoztak pontokat: Varga Tamás ötödik lett a felnőtt világbajnokságon a könnyűsúlyú egypárevezősök mezőnyében és az U23-as Vb-n szerepelt könnyűsúlyú négyesben is két evezős – Veréb Dávid és Dumitrás István – tőlünk került a válogatottba.

– Ha már itt vagyunk, hány szakosztályt működtet a Bajai SVSC?

– Ötöt. Az úszás és az evezés mellett kajak-kenus, motorcsónakos és sakkozó részlegünk van. Különösen motorcsónakban vannak gazdag tradícióink.

Az egyesületek közötti országos pontversenyt egyébként 2009-ben is – immár sokadszor – a Budapesti Honvéd nyerte.

Fotó: JochaPress