Autókrossz junior Európa-bajnok Eplényben. Hogy mit keres ott? Egy tehetségkutató rendezvényen vesz részt ezen a hétvégén (február 28-án) és ad tanácsokat a fiataloknak.
No nem azzal kapcsolatban, hogy miként kell pokoli gyorsan versenyautót vezetni (bár ha kérdezik, erre is válaszol), hanem a síkrossz apró titkairól, ugyanis a fiatal versenyző ebben a sportágban is junior országos bajnoki címet tudhat magáénak, sőt, jelenleg is készül a márciusban esedékes magyar bajnokságra.
„Hogy miért éppen a síkrossz? Mert a test-test elleni küzdelmet élvezem igazán – ez a legjobb az autókrosszban is –, ugyanis az óra ellen versenyezve nem tudom, mennyit kell kiadnom magamból a győzelemhez. Ezért nem vagyok jó például autókrosszban az időmérő edzéseken, mert nincs viszonyítási alapom és nem tudom mit kell bevállalni és mit nem. Ha van mellettem valaki – és lehet ez autókrossz vagy síkrossz –, akkor látom, rá kell-e még tenni egy lapáttal, vagy visszavehetek…” – mondta a Felix Promotion által képviselt versenyző, akinek rövid távú tervei között a márciusi síkrossz országos bajnokságra való felkészülés szerepel, utána pedig természetesen kezdődik az autókrossz-szezon is.
„Ilyenkor, a téli olimpia idején persze kissé fáj a szívem: amiatt is, hogy hazánk finoman fogalmazva sem tartozik az éllovas nemzetek közé síben, s hogy sajnos itthon a körülmények sem adottak ahhoz, hogy az ember úgy készüljön az olimpiára, ahogyan a nagymenők. Sokszor eszembe jut a vancouveri küzdelmeket nézve, ha öt évvel ezelőtt nem pártolok át az autókrosszra, talán most én is ott lehetnék… De nem panaszkodom, kárpótolt az élet egy másik sportágban, ettől függetlenül szívesen nézem a játékok eseményeit.”
Az olimpia utolsó napján azonban Szabó Krisztián is hódol majd a téli sportok iránti rajongásának: Eplényben, a tehetségkutató rendezvényen, amelyen barátjával, Klausmann Viktorral együtt vesz részt.