Hattal nyerte az olimpiai finálé folytatását a Kemény-csapat

vizilabda5.jpg

A pekingi olimpiai döntő "folytatásában" Magyarország legjobbjai hat góllal legyőzték csütörtökön az Egyesült Államok válogatottját a 4. Volvo Kupáért kiírt férfi vízilabdatornán, a hódmezővásárhelyi Gyarmati Dezső Sportuszodában.

    Eredmény:
Magyarország-Egyesült Államok 11-5 (3-1, 3-1, 3-3,  2-0)
    A magyar góldobók
: Madaras 3, Steinmetz, Varga Dániel 2-2,  Kis, Hosnyánszky, Varga Dénes, Marnitz 1-1

    A 2008-as találkozó óta mindkét gárda összetétele alaposan megváltozott, ám míg ez Kemény Dénes új csapatán nemigen érhető tetten, addig az amerikaiak játékereje jelentősen megcsappant. Az olimpiai ezüstérmes, tavaly világbajnoki negyedik vendégek pillanatnyi tudását jól érzékeltette a Volvo Kupa első napja, amikor az ausztrálokat még viszonylag simán legyűrték (9-4), a négyes elvben leggyengébb tagjától, a kanadaiaktól azonban 6-5-re kikaptak. A házigazdák ugyanakkor az ausztrálok felett aratott 18-4-es KO-val jelentkeztek be.

    A meccs alaphangulatát Madaras Norbert "mérföldes" gólja adta meg, s bár még egyenlítésre futotta a riválistól, az első szünetre 3-1-es magyar vezetésnél vonulhattak el a csapatok. A második nyolc perc az elsőnek afféle ismétlése volt, a háromszoros olimpiai bajnok Szécsi Zoltán egy kivételével minden labdát fogott, miközben a magyar "nehéztüzérség" újfent három alkalommal vette be az ellenfél kapuját (6-2). Élen járt a kétszeres ötkarikás aranyérmes Madaras, aki még a nagyszünet előtt harmadszor is eredményes volt.

    Szépségdíjas magyar gólokkal – előbb Varga Dániel álompasszát az olimpiai bajnoktárs, Steinmetz Ádám húzta be a kapuba, majd ismét a center következett egy bravúros pöcköléssel – indult a harmadik negyed (7-2, 8-3). Aztán elkönnyelműsködött helyzetek következtek, fel is jöttek az amerikaiak 8-5-re, az Egyesült Államok budapesti nagykövetasszonyát is felvonultató lelkes csoport nagy örömére. Boldogságuknak azonban határt szabott az idősebb Varga fivér parádés megúszása és hálószaggató bombája (9-5).

    A zárónegyedben 6 percen át nem esett gól, majd Varga Dénes büntetőből alakította 10-5-re az állást, a 11-5-ös végeredményt pedig  az egyik újonc, Marnitz Gergő állította be.

    Kemény Dénes szövetségi kapitány:
"Most jobban ment az emberelőny-kihasználás, mint az előző meccseinken, leszakítani azonban nagyon sokáig nem tudtuk őket. A 11-5 ellenére is szoros mérkőzés volt, az amerikaiak úgy érezték, van esélyük, de aztán a második félidőben védő Gergely Pista is elkapta a fonalat, így 8-5 után újra el tudtunk húzni."

    Később:
Kanada-Ausztrália 20:30 ó

    A pénteki, zárónapi program:
Ausztrál-magyar vegyescsapat – Egyesült Államok 17 ó
Magyarország-Kanada 19 ó

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.