Farkasbarlangba látogat a Milan

acmilan.jpg

Nagyon fontos, afféle hatpontos rangadót vív egymással szombat este az AS Roma és az AC Milan az olasz labdarúgó-bajnokságban.

    A 27. forduló csúcstalálkozóján az éllovas Internazionalét négy pont távolságból követő Milan látogat a listavezetőhöz képest hétpontos hátrányban lévő rómaiakhoz, akik ugyan utóbbi 16 meccsükön nem kaptak ki a Seria A-ban, mégsem a legjobb hangulatban készülnek a hétvégi összecsapásra.

    A sérülésekkel bajlódó Farkasok az utóbbi fordulókban több meccsen hullajtottak el fontos pontokat, legutóbb a Napoli ellen kétgólos vezetés sem volt elég a sikerhez, ráadásul másfél hete nagy meglepetésre kiestek az Európa Ligából. Claudio Ranieri edző bízik benne, hogy a kifejezetten rövid kispaddal – azaz kevés minőségi cserével – rendelkező együttesébe visszatérhetnek a sérültek, bár első számú játékosával, Francesco Tottival ugyanakkor még biztosan nem számolhat.

    "Jó esély van rá, hogy Luca Toni és Julio Sergio pályára léphet, s talán David Pizarro játékára is számíthatok. Totti sérülése azonban csak lassan javul" – nyilatkozta a tréner.

    A másik oldalon a brazil Alexandre Pato játéka kérdéses, a honfitárs vezetőedző, Leonardo többi futballistájára számíthat, így a mostani szezonban ismét régi önmagát nyújtó Ronaldinhóra is.

    "Erősek vagyunk mentálisan, s hiszünk a bajnoki cím megszerzésében – hangsúlyozta a brazil játékmester. – A dolgaim most jól alakulnak, s ez segít a csapatnak is."

    Az Inter vasárnap este fogadja a mindig veszélyes, idegenben azonban hullámzóan teljesítő Genoa (9.) együttesét, míg az ötödik Juventus szombaton a Fiorentina (10.) otthonában javíthat a múlt heti, Palermo (4.) elleni hazai vereség után.

    Koman Vladimir és Gosztonyi András csapata, a kifejezetten rossz periódusban lévő Bari (13.) fontos meccsen látja vendégül a szintén a középmezőnybe tartozó Chievót (11.).

    Serie A, 27. forduló:
    szombat:
Fiorentina-Juventus 18 ó
AS Roma-AC Milan 20:45

    vasárnap:
Atalanta-Udinese 15 ó
Bari-Chievo Verona 15
Bologna-Napoli 15
Cagliari-Catania 15
Palermo-Livorno 15
Sampdoria-Lazio 15
Siena-Parma 15
Internazionale-Genoa 20:45

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.