Rédli András, a Felix Promotionnel együttműködő párbajtőrvívó a hétvégén Stockholmban próbál javítani az elmúlt hetek visszafogott egyéni mérlegén, és közelebb kerülni a világbajnoki csapattagsághoz. Rövid pihenő után újraindul a hajsza a világranglistapontokért a férfi párbajtőrözőknél, és a stockholmi Challenge Bernadotte nevű Grand Prix-versenyen a Felix Promotionnel együttműködő Rédli András is pástra lép.
A szezonban eddig felemásan teljesítő (a korai egyéni búcsút rendre csapatérem követte) Rédli egyelőre a második legjobb magyarként a 33. a világranglistán, de hogy ez így is maradjon, a következő hetekben igencsak „oda kell tennie” magát, hiszen például a március végén rendezendő heidenheimi Vk-n ő a címvédő.
„Tavaly a heidenheimi és a párizsi volt a legjobb versenyem, rendre dobogós voltam, most ismételnem kellene. Illetve Stockholmban megalapozni a jó sorozatot – mondta Rédli András. – Érdekes, hogy az említett két viadalon nem volt csapatverseny. Ahol volt, ott gyengébben ment egyéniben, tudat alatt mintha tartalékoltam volna a csapatra. Úgy gondolom, egy nemzet erejét a csapatverseny adja meg, még akkor is, ha a következő olimpián csak egyéniben indulhatunk. Ennek ellenére a társaimon is úgy érzem, a csapatra mindenki rágyúr. Egyéniben hullámvölgyben vagyok, de előbb-utóbb a hullám tetejére is meg kell érkezni.”
András szerint az egyik út, hogy vissza kell térnie a tavalyi útra, és nem szabad távlatokban gondolkoznia, hanem csak a következő lépésre szabad figyelnie. „Nyilván a nyolc közé kerülés a cél, de nekem most csak arra szabad gondolnom, miként lépek túl a csoportkörből. Aztán majd azt kell néznem, hogy kerülök be a hatvannégybe, és így tovább” – elemezte.
Rédli András elmondta, a közelmúltban édesapjával és Kulcsár Győző szövetségi kapitánnyal is beszélgetett a felemás szereplésről. Mindkét véleményformáló személytől azt a tanácsot kapta, hogy próbálja aktívan eltölteni az edzések és versenyek közti időt, ne csupán „ellegyen”. „Még jobban figyelek majd mindenre, és nem akarok egyből egyről a négyre ugrani, beérem a kettővel is” – fogalmazott az Európa-bajnok párbajtőröző, aki az elmúlt heteket kemény tréningekkel (benne ötnapos keszthelyi edzőtáborral) töltötte.
„Nem dőlhetek hátra, az eddigi egyéni versenyeim nem sikerültek jól, ezért nem állok valami fényesen a magyar ranglistán – ismerte el önkritikusan Rédli. – Az eredményeim alapján, úgy érzem, ott a helyem a világ- és az Európa-bajnoki keretben, de csak ez alapján még senki sem lett kerettag. Hétről hétre bizonyítanom kell. Az, hogy jelenleg második legjobb magyar vagyok a világranglistán, csalóka, és a bravúr kategóriájába tartozik. Boczkó Gábor és Imre Géza a tudása alapján előttem van a sorban, én a harmadik-negyedik lehetek. Ezt kell minimum megőriznem.”