Sikeres pódiumedzés

ritmikus_gimnasztika.jpg

Sikerrel vizsgázott a debreceni Főnix Csarnok a március 5. és 7. között megrendezendő II. Magyar Felnőtt Ritmikus Gimnasztika Világkupa és Garantiqa Junior Nemzetközi Verseny pódiumedzésén. Valamennyi versenyző kipróbálhatta a versenyszőnyeget, az olimpiai bajnok és a világbajnoki érmesek is elégedettek voltak a helyszínnel.

A délelőtti pódiumedzésen a magyar csapat (Felnőtt egyéni: Vass Dóra, Forray Fanni, Szalóky Violetta, Horváth Csinszka, versenyen kívül Korom Anna. Felnőtt együttes kézi-szercsapat: Buda Júlia, Hauser Judit, Kohlhoffer Fanni, Topic Dária, Tőkés Anna és Vándor Ágnes (tartalék: Katona Barbara). Junior egyéni: Boldizsár Blanka, Hernesz Bernadett, Kécza Daniella, Miklós Dominika és Szolnoki Nikolett) még kicsit megilletődötten mozgott, az idő nem volt túl hosszú, hiszen a versenyzőknek összesen 40 perc jutott.

Az esti pódiumedzés azonban már teljesen hibátlanul sikerült. Az együttes kéziszer-csapat mindkét gyakorlatát előadta, az 5 karika és a 2 kötél 3 szalag is hibátlanul ment másodszorra. Az egyéniben induló Vass Dóra is valamennyi szerrel – karika, labda, kötél és szalag – bemutatkozott, neki is több sikeres gyakorlata volt. Berek Irina szövetségi kapitány elégedett a látottakkal.

Pénteken a felnőttek még tréningeznek, a juniorok számára viszont megkezdődik a verseny, Boldizsár Blanka, Hernesz Bernadett, Kécza Daniella, Miklós Dominika és Szolnoki Nikolett finálés helyeket próbálnak szerezni.

XLsport –
Forrás: Kaszala Claudia

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.