Parádés hangulatban és magas színvonalú produkciókkal zárult a II. magyar felnőtt Ritmikus Gimnasztika Világkupa és Garantiqa Junior Nemzetközi Verseny a Főnix csarnokban. Sok néző volt, és akadt hazai öröm is.
A vasárnap a szerenkénti döntőké volt főszerep a Főnixben, a program a juniorok fináléival kezdődött: a hazaiak közül Szolnoki Nikolett mind a négy szeren bekerült a legjobb nyolc közé, Hernesz Bernadett pedig két döntőben volt érintett. A magyar lányok igyekeztek megalapozni a hangulatot a délutáni felnőtt finálékra és a gálára, ami sikerült is nekik. Nagy tetszést aratva értékes helyezéseket értek el, Szolnoki Nikolett kötéllel és buzogánnyal a hetedik, karikával és labdával a hatodik lett, míg Hernesz Bernadett labdával a hetedik, buzogánnyal a nyolcadik pozíciót szerezte meg. Az oroszok a junioroknál sem kegyelmeztek a mezőnynek, Natalija Bulicseva és Galina Adel révén minden szeren a legjobbnak bizonyultak.
A felnőtteknél Vass Dóra karikával igyekezett jó helyet foglalni a legjobbak között, szép és határozott gyakorlata osztatlan sikert aratott a lelátón, a pontozók végül a nyolcadik helyre rangsorolták. A legjobbnak természetesen minden szeren és minden szinten Peking olimpiai bajnoka, Jevgenyija Kanajeva bizonyult, aki egyszerűen lenyűgöző tudással rendelkezik, s ha jó napot fog ki, gyakorlatilag verhetetlen.
A csapatok megmérettetésében a magyar felnőtt együttes kéziszer-válogatott (Buda Júlia, Hauser Judit, Kohlhoffer Fanni, Topic Dária, Tőkés Anna és Vándor Ágnes, tartalék: Katona Barbara) előkelő helyen, a negyedik és az ötödik pozíciót elérve kvalifikált a döntőbe, ahol meg is mutatta, hogy mindez egyáltalán nem a véletlen műve volt: öt karikával végül a hetedik, kötél-szalagban pedig az előkelő ötödik helyen fejezték be a versenyt a magyar lányok. Az aranyakat értelemszerűen az oroszok vihették haza.
Vass Dóra: Nyugodtan aludtam éjszaka, és a bemelegítés is jól sikerült, igaz, egyszerre nagyon sokan gyakoroltunk a szőnyegen. Általában a dupla dobástól tartok a legjobban, de szerencsére ez tegnap és ma is ment. A gyakival elégedett vagyok, és a nyolcadik hellyel is.
Topic Dária, csapatkapitány: A kötél-szalag gyakorlat jól sikerült, és ennek nagyon örülünk, mert a két szer közül ez a nehezebb. A karikában hibáztunk, pedig általában az megy jobban. Az Eb-re szeretnénk csúcsformába kerülni, így kőkeményen edzünk tovább.
Szolnoki Nikolett: Nagyon örülök a helyezéseimnek, az első két szer nagyon jól sikerült, a másik kettőre egy kicsit már fáradt voltam.
Berek Irina, szövetségi kapitány: Fantasztikus mezőny gyűlt össze itt Debrecenben, gyönyörködtünk az első három helyezett gyakorlataiban. Dorka jól szerepelt a mai fináléban, a csapat legnagyobb sajnálatomra elrontotta a karikát, de szerencsére szalaggal jobb volt. Tudjuk, hol a helyünk a mezőnyben, és ezután is csak edzünk, edzünk és edzünk.
Jevgenyina Kanajeva: A mostani mezőnyben is erősen meg kellett küzdenem az első helyekért. Hogy mi a titkom? Nagyon jó körülmények között készülök, és remek edzőim vannak. Napi 6 órát gyakorolok, és az a célom, hogy minél tovább űzzem szeretett sportágamat.
A döntők eredményei.
Szerenkénti döntők.
Juniorok.
Kötél: 1. Bulicseva (orosz) 26.100, 2. Adel (orosz) 25.850, 3. Lescsik (fehérorosz) 25.825, … 7. Szolnoki (magyar) 23.925. Karika: 1. Adel 26.550, 2. Bulicseva 26.200, 3. Lescsik 26.150, … 6. Szolnoki 23.575. Labda: 1. Bulicseva 26.550, 2. Csaropa 25.550, 3. Adel 24.950, … 6. Szolnoki 23.225, 7. Hernesz (magyar) 22.725. Buzogány: 1. Adel 26.075, 2. Bulicseva 26.000, 3. Csaropa 25.675, … 7. Szolnoki 22.475, 8. Hernesz 22.025.
Felnőttek.
Kötél: 1. Kanajeva (orosz) 28,950, 2. Dmitrijeva (orosz) 27, 925, 3. Staniouta (fehérorosz) 27,250. Karika: 1. Kanajeva (orosz) 28,900, 2. Kondakova (orosz) 28,150, 3. Miteva (bolgár) 28,075,
8. Vass Dóra 25, 300. Labda:1. Kanajeva (orosz) 28,950, 2. Dmitrijeva (orosz) 28, 625, 3. Csakasina (fehérorosz) 27,625. Szalag: 1. Kanajeva (orosz) 29,025, 2. Kondakova (orosz) 27,850, 3. Staniouta (fehérorosz) 27,525.
Kéziszer-csapat.
5karika: 1. Oroszország 28.150, 2. Fehéroroszország 27.800, 3. Izrael 26,400,
7. Magyarország 24,000. 2Kötél-3szalag: 1. Oroszország 27, 650, 2. Fehéroroszország 26.825, 3. Azerbajdzsán 26,150,
5. Magyarország 24,400.
Xlsport – Forrás: kaszala Claudia képek: Jocha Károly – JochaPress