Michael Phelps rekordot döntött

michael_phelps00.jpg

A világ jelenlegi első számú férfiúszója, az amerikai Michael Phelps  saját országos rekordját megdöntve nyert vasárnap 200 yard pillangón Maryland állam rövidpályás bajnokságán.

    Az Egyesült Államok haditengerészeti akadémiájának annapolisi yardos medencéjében a 14-szeres olimpiai bajnok 1:39.65 percre módosította korábbi, négy évvel ezelőtt felállított 1:39.70-es amerikai csúcsát.

    Phelps, aki 200 méter pillangón 2004-ben és 2008-ban is ötkarikás aranyat szerzett, a hétvégi viadalon, amelyen csaknem két hónapos versenyszünet után indult, három számban diadalmaskodott, közte – az általa tartott rekordtól több mint 3 másodperccel elmaradva – a 400 yardos vegyesúszásban. Ez utóbbi azért lehet érdekes, mert a szám méteres változatát, amelyben éppenséggel Cseh László előtt nyert a tavalyelőtti, pekingi olimpián, állítólag kihagyni készül programjából, s ha igaz, a 2012-es londoni ötkarikás játékokon, csak rövidebb távokon akar rajthoz állni.    

 
    A hétvégi felmérőt követően Phelps azt nyilatkozta, hogy mind fizikai állóképességét, mind formáját tekintve messze van még a legjobbjától.
    (1 yard – 0,91 m)

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.