Chuck Norris az Oklahoma állambeli Ryanben született. Két öccse közül Wieland fiatalon elhunyt, Aaron Norris, pedig hollywoodi filmproducer és rendező lett. Norris apja Ruud Draak, és anyja félig ír, félig cheroki indián származású volt, aki nevét később Norrisra változtatta.
Norris nagyon büszke amerikai őslakos örökségére, gyakran hivatkozik őseire sikeres sorozatában, a Walker a Texasi kopóban Tízéves korában szülei elváltak, édesanyjával és testvéreivel a kansasi Prairie Village-be, majd a kaliforniai Torrance-be költözött. Gyerekkorát nyomasztónak írja le. Nem volt sportos, hanem félénk, tanulmányi átlaga pedig csak közepes. A többi gyerek gyakran gúnyolódott rajta származása miatt – Chuck arra vágyott, hogy jól elverje őket. Életrajzában megemlítette, hogy apjának komoly problémája volt az itallal, és nagyon kevés időt töltött vele. Szerette az apját, de nem szeretett vele lenni. Azt mondta, hogy csak szánalmat érzett iránta, mert „egyszerűen ilyen volt, túl sokszor hibázott”.
Miután befejezte a középiskolát, feleségül vette barátnőjét, Diane Holecheket. 1958-ban Norris csatlakozott az Egyesült Államok Légierejéhez, mint katonai rendész, és az Osani Légibázisra küldték Dél-Koreába. Itt kapta a Chuck becenevet, és Tang Soo Do edzésekre kezdett járni. Később fekete övet szerzett Tangszudóban, Taekwondóban, Shito-Ryu karatéban valamint BJJ-ben. Megalapította a Chunk Kuk Do-t (Egyetemes út) és az Egyesült Harcművészetek Szövetségét (UFAF). Amikor visszatért az Államokba, folytatta munkáját mint katonai rendész a March Légitámaszponton, Kaliforniában. Norris 1962 augusztusában szerelt le, anélkül, hogy harcolt volna. A Northrop repülőgépgyártó vállalatnál dolgozott és megnyitotta karateiskola-hálózatát, melynek tanulója volt Steve McQueen fia Chad McQueen.
Chuck versenyzésének kezdete vereségekkel indult. Első két versenyét elvesztette Joe Lewisszal és Allan Steennel szemben. 1967-ben azonban Norris bebizonyította jártasságát a harcművészetekben, és győzelmei Joe Lewis, Skipper Mullins, Arnold Urquidez, Victor Moore, Ron Marchini és Steve Sanders eredményeivel vetekedtek. 1968 elején Chuck elszenvedte 5., és egyben pályafutása utolsó vereségét Louis Delgadóval szemben. 1968. november 24-én Chuck legyőzte Delgadót, majd elnyerte a Profi Középsúlyú Karate bajnoki címet (no-contact), mely a következő 6 évben is az övé volt.1969-ben elnyerte a Karate Hármas Koronáját a legtöbb versenygyőzelmével az adott évben, valamint a Fekete Öv (Black Belt) magazin díját, az Év Karatésa címet. 1969-ban került sor Norris filmes debütálására is Dean Martin filmjében, a Bontóbrigádban.1970-ben öccse, Weiland meghalt a vietnami háborúban. Norris később az ő emlékének ajánlotta az Ütközetben eltűnt című filmjét.
Egy harcművészeti bemutatón Long Beachen, Norris találkozott Bruce Leevel.1972-ben a A Sárkány útja című filmben, mint Bruce Lee ellenfele szerepelt.1974-ben Steve McQueen bátorította, hogy kezdje el az MGM Stúdió színésziskoláját. Chuck Norris 65-5-ös karaterekordjával visszavonult.
Norris első főszerepe az 1977-es Országúti Bunyós volt. Az azt követő Karatés Védőangyal(1980), a Te nem lehetsz gyilkos!(1981) és a Magányos Farkas tovább növelték a népszerűségét, hála a jegybevételeknek.1984-ben Norris az Ütközetben eltűnt-ben szerepelt, mely az első olyan film volt, amely Vietnamban (állítólag) fogva tartott amerikai katonák kiszabadításáról szólt. Szintén ebben az évben Chucknak felkínáltak egy szerepet a Karate kölyök c. filmben, de ő visszautasította azt. A következő négy évben Norris a Cannon legprominensebb sztárja lett, nyolc filmben szerepelt, köztük a Code of Silence, a Delta kommandó és a Firewalker címűekben. Norris több nagy költségvetésű mozifilmben játszott, mielőtt a televízió iparba vonult. Az 1980-as évek végére Chuck csillaga leáldozni látszott. Így 1993-ban elkezdte a Walker a texasi kopó forgatását, mely 8 évig futott a CBS csatornán. 2005. október 17-én a CBS bemutatta a Walker, a texasi kopó – Trial by fire című folytatását, mely nem tartozik az eredeti történethez szorosan, de mégis a sorozat folytatásának tekinthető. Az új részek nem hozták az elvárt szintet nézőszámban, így biztossá vált hogy a 2006-2007-es évad után nem lesz több folytatása. Chuck Norrisnak 1963-ban Mike, 1965-ben pedig Eric néven két fia született. 30 évnyi házasság után 1988-ban elvált Holechektől.1998-ban elvette Gena O’Kelley modellt, aki 2001-ben ikrekkel ajándékozta meg őt: Dakota Alan Norris (fiú) és Danilee Kelly Norris (lány). Norris Politikai irányultsága konzervatív, gyakran a Republikánus párt nézeteit osztja. Állítólag George W. Bush elnök kedvenc színésze, részt vett Bush beiktatásán 2001-ben.
XLsport – www.xlfight.hu – Attila