Németh Helga jövőre, a Domino-Honvéd két év múlva főszereplő lehet!

Nemeth_Helga_xlsport.jpgA hétvégi események sorában két helyen is – az Érdi VSE Vízügy sportkör társadalmi elnökeként, illetve a Domino-Honvéd férfi vízilabda szakosztály igazgatójaként – érdekelt volt Novák Ferenc. 

– Érden egyelőre a legjobban mennek a dolgok, hiszen a női kézilabda csapatunk holtbiztos feljutó az NB I-be. A legújabb fejlemény az, hogy Németh Helga (képünkön) átmenetileg átvette a felnőttek irányítását is. Vele kapcsolatban tudni kell azt is, hogy az utánpótlással már régebben és komolyan foglalkozik. Ami pedig a legújabb megbízatását illeti, egészen biztos vagyok benne, csak egy átmeneti állapot az ő játékosedzősége. Meggyőződésem ugyanis, hogy Helga ősztől az NB I-ben is folytatja és meg is keseríti majd az ellenfelek kapusainak dolgát.

– Érden tehát nincs gond a gólokkal, a Domino-Honvédnál viszont gólínség állt elő, hiszen a Ferencváros ellen mindössze két találatra futotta Vad Lajos edző tanítványainak az 5-2-re elvesztett ütközet során.

– Az őszi kitűnő rajt, az elért több, váratlan siker sokakat megtévesztett. Ha jól megy egy csapatnak, nagyon könnyen meg lehet feledkezni alapvető dolgokról. Például arról, hogy esetünkben egy huszonegy éves átlagéletkorú gárda száll meccsről meccsre vízbe, tehát több tizennyolc éves fiatalt is rendszeresen szerepeltetnünk kell. Az együttes gerincét három játékos alkotja: Gergely István, Szívós Márton és Gór-Nagy Miklós. Mindent egybevetve is állítom, a Ferencváros ellen nyernünk kellett volna.

– Így viszont „ugrani” látszik a korábban remélt legjobb négy közé jutás.

– A legnagyobb baklövést a BVSC elleni vereség jelenti. Ha ott begyűjtjük a pontokat, akkor még a Ferencváros elleni fiaskó is elfogadhatóbb lenne. Matematikailag ugyan még így is van esélyünk a negyedik helyre, de ehhez már bravúrokra és keresztbeverésekre is szükség lenne. Olyannyira, hogy a realitás az ötödik pozíció, ami még mindig nemzetközi kupaszereplést jelent.

– Az eddig látottak alapján milyennek látja a Domino-Honvéd perspektíváit?

– A fiatal tehetségek további fejlődésében változatlanul bízunk, azt azonban látni kell, hogy a játékoskeret mindenképpen erősítésekre szorul. Elsősorban centerposzton, ahol bizony elég szerényen állunk. Amennyiben a csapatépítést sikerült eredményesen folytatni, úgy két év múlva ismét döntőt játszhatunk.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.