Ritmikus gimnasztika: Siker a portugál Világkupán

ritmsportgimn.jpg

A Buda Júlia, Hauser Judit, Kohlhoffer Fanni, Topic Dária, Tőkés Anna és Vándor Ágnes alkotta magyar együttes kéziszer-csapat finálés helyeket szerzett a ritmikus gimnasztikázók portugál Világkupáján, Vass Dóra és Forray Fanni is remekelt a kis világbajnokságnak is beillő erős mezőnyben egyéniben, míg a juniorok is döntőbe kerültek.

A 15 országot felvonultató felnőtt együttes kéziszer-csapatok versenyén a Buda Júlia, Hauser Judit, Kohlhoffer Fanni, Topic Dária, Tőkés Anna és Vándor Ágnes alkotta magyar válogatott hibátlan 5karika gyakorlattal a 7. helyen lett finalista. A döntőben végül 24.425 ponttal a 8. helyen végzett. A szalag-kötél gyakorlatban 2 ejtés és több kis hiba volt, de itt is döntősek lettek, ahol szintén nyolcadikként zártak 22. 675 ponttal. Összetettben a 8. helyen végeztek.

43 versenyző indult egyéniben a kis világbajnokságként is emlegetett portugál Világkupán. A rendkívül erős mezőnyben Vass Dóra kötéllel nagyon meggyőzően kezdte a versenyzést. Az egyik dobásnál egy kis pontatlansága volt, pontja 24.900. Karikagyakorlata hibátlan kivitelezéssel sikerült, erre 25.350 pontot kapott, így két szer után a 20. helyen állt. Forray Fanni mindkét szerrel hibátlanul teljesített, kiegyensúlyozottan versenyzett. Két szer után a 27. helyen állt (kötél: 23.575, karika: 24.600), ez pedig Forray számára nagyon előkelő pozíciónak számít. Vass Dóra szalaggal folytatta a viadalt, egyet ejtett és voltak apróbb bizonytalanságok, pontja: 24.775, labdagyakorlata kifejezetten jól sikerült (24.900). Forray Fanni ezt a két gyakorlatát is hibátlanul kivitelezte (szalag: 24.075, labda: 24.025). Összetettben Vass a 22. helyet, Forray pedig a 29. helyet szerezte meg.

A juniorok is jól teljesítettek a 21 országot felvonultató teamversenyen. Hernesz Bernadett hibátlan karikagyakorlattal 5. helyen került be a fináléba, ahol aztán szintén jó előadást produkálva a 7. helyen végzett. Szolnoki Nikoletta ejtés nélkül, kis pontatlansággal 9. lett kötélgyakorlatával. Két szer után a magyar junior csapat az 5. helyen állt az orosz, belorusz, német és az izraeli csapatok mögött. A második napon már előfordultak kisebb hibák, Szolnoki buzogány gyakorlatában ejtett egyet, 22.400-et kapott, és ezzel a 10. lett, Hernesz labda gyakorlatában egy egyensúlyvesztéssel, illetve egy kis ejtéssel 22.150 ponttal a 18. lett. Így a magyar junior csapat végül a 9. helyet gyűjtötte be.

XLsport –
Forrás: Kaszala Claudia

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.