Borítékolható volt, hogy valami történni fog Nyíregyházán. Mármint, hogy nem marad következmény nélkül az NRK székesfehérvári kudarca.
A MÁV Előre ellen elrontott bajnoki negyeddöntő után a helyosztók során csak az 5-8. helyért küzdhetnek a szabolcsiak, nyitányként éppen a városi rivális Főiskola ellen.
Az NRK-nál minimális célként a négy közé jutást határozták meg, ami biztosan nem teljesül. Így pedig akár az együttes jövője is veszélybe kerülhet! Nem véletlenül találkozott szerdán Ludvig Zsolt edző-ügyvezető és Tukacs István klubelnök.
„Január óta anyagi gondjaink vannak, aminek hangot is adtunk – merült a részletekbe Ludvig Zsolt. – Elképzelhető, hogy az évről évre jelentkező bizonytalanság kihatott a játékosok produkciójára, hiszen nem kapták meg teljes juttatásukat, de azt hiszem, a vereség ezzel nem magyarázható. Mi szúrtuk el, csapatként. Kár lenne tagadni, a megszűnés szele természetesen fújdogál, ahhoz is segítségre lesz szükségünk, hogy tisztességesen befejezzük a szezont. Kifogytunk a szponzorokból, éppen ezért a hátralévő másfél hónap sem lesz könnyű. Mivel az eredményeink sem indokolják, hogy rendkívüli támogatást kapjunk, így valószínűleg a csapat egészének kell viselnie az anyagi megszorítások terhét. Személyesen nagyon egyedül érzem már magam! A gondok egyre csak sűrűsödnek, amit napról napra nehezebben tudok kezelni, persze, arra fogok törekedni, hogy a lehetőségekhez képest korrektül zárjuk
XLsport –
Forrás: www.hunvolley.hu