Csütörtökön kezdődik az elődöntő a férfi Extraligában. A bravúros teljesítménnyel, fennállása során először négy közé kerülő Company Nyelviskola-Veszprémi RC együttese a bajnoki címvédő Diamant-Kaposvárral találkozik.
A párharc az egyik csapat harmadik győzelméig tart.
„Mi már maximálisan túllőttünk a célon, ha fogalmazhatok így, ezért nincs különösebb veszítenivalónk, nyugodtan röplabdázhatunk a folytatásban – mondta Szabó Gábor, a Veszprém játékos-edzője. – Természetesen ez nem azt jelenti, hogy feladnánk a ránk váró meccseket. Szeretnénk megnehezíteni a Kaposvár dolgát idegenben is, annak dacára, hogy a papírforma nem mellettünk szól. Fontos lesz, miként tudjuk semlegesíteni ellenfelünk világhírű játékosát, Kántor Sándort.”
A veszprémi tréner hozzátette, szeretnének érmet szerezni, s az esélyek szerint a bronzért majd a Dunaújvárossal kell harcba szállniuk. A csütörtöki összecsapáson várhatóan nem tud pályára lépni Puspán Balázs feladó, aki még a Kazincbarcika ellen szenvedett ujjsérülést. Továbbá Szalai Balázs is hiányzik majd munkahelyi elfoglaltsága miatt.
A két csapat a középszakaszban már találkozott egymással két alkalommal. A kaposváriak hazai pályán gond nélkül nyertek 3:0-ra, idegenben viszont meg kellett szenvedniük a 3:1-es győzelemért. „Egyértelmű, hogy a Veszprém ellen úgy kell továbbmennünk, hogy a saját játékunkat játsszuk – mondta Kántor Sándor csapatkapitány. – Ha jó lesz a nyitásfogadásunk, szeretnénk figuratívabbá tenni a játékot.”
A somogyiak a hétvégén Zágrábban készültek az elődöntőre két edzőmeccsel. Az elmúlt napok munkáját megnehezítette, hogy többen kisebb-nagyobb sérüléssel bajlódnak. Hoboth Ákosnak a válla fáj, Vojislav Skoricsnak pedig a térde. A játékosok közül a válogatott center, Nagy József sérülése a legsúlyosabb. „Az egyik külső bokaszalagom teljesen elszakadt – mondta a center. – Otthon feküdtem, lámpával, krémekkel kezeltem. Egyre jobb lesz. Úgy számolok, hogy két-három hét múlva már tudok rendesen edzeni.”
XLsport –
Forrás: www.hunvolley.hu