Aligha hoz változást az élcsoportban a spanyol labdarúgó-bajnokság 27. fordulója, amelyben az első három együttes kivétel nélkül verhető, sőt majdhogynem kötelezően legyőzendő gárdát kap riválisul.
A 65 ponttal listavezető Real Madrid a középmezőny alsó traktusához tartozó Sporting Gijónt fogadja, és bár a legfontosabb szerzemények közül az egyformán sérült Kaká és Benzema hiányozni fog a Santiago Bernabéu Stadionban hadba vethetők sorából, a végeredményben ez aligha mutatkozik majd meg, s a fővárosi gárda marad az élen. A blancók diadala azért is valószínűsíthető, mert a 2009/2010-es bajnoki idényben játszott eddigi 13 hazai mérkőzésüket kivétel nélkül megnyerték.
A Real mögött rosszabb gólkülönbsége miatt második Barcelona ugyan vendégségbe megy, ám így sem okozhat fejtörést neki a kiesőjelölt Zaragoza legyűrése. A Romareda Stadionban esedékes meccsen várhatóan csak az lesz a kérdés, betalál-e, s ha igen, hányszor a címvédő együttes utóbbi hetekben szenzációs formában és elképesztő hatékonysággal futballozó argentin világsztárja, Lionel Messi.
Az elitduótól 18 pontnyi távolságban levő, de még így is biztos harmadik Valencia a középcsapat státust kiérdemelt Almeríát fogadja, és várhatóan páholja is el, megőrizve ezzel dobogós pozícióját a nyakában lihegő, 44 pontos Sevillával szemben, amely ráadásul a veszélyzónából menekülni kívánó Espanyolnál vizitál. Vagyis még a lépéstartás sem ígérkezik egyszerűnek a Valenciával, amelyet most a friss nemzetközi sikerélmény is eredményes játékra sarkallhat, miután a német Werder Bremen kiverésével bejutott az Európa Liga legjobb nyolc csapata közé.
Az ugyancsak az Európa Ligában csütörtökön a portugál Sporting Lisboán túljutva negyeddöntős, a Primera Divisiónban viszont még mindig csupán a 10. Atlético Madridra ezúttal spanyol földön vár cseppet sem egyszerű 90 perc, mivelhogy a fővárosi futballkülönítmény az ötödik helyezett Mallorca otthonában lép fel, ahol a három ponthoz gyaníthatóan csak vért izzadva juthat hozzá.
Vadócz Krisztián 13. helyen álló Osasunája amolyan "hatpontos" mérkőzést vív e hétvégén, ellenfele ugyanis a 16. Racing Santander lesz, s míg a győzelem előbbit a középmezőnyhöz juttatná közelebb, utóbbit a kiesőjelöltek övezetétől távolítaná el, legalább is átmenetileg bizonyosan.
Primera División, 27. forduló:
szombat:
Athletic Bilbao-Getafe 18 ó
Deportivo La Coruna-Valladolid 18
Xerez-Tenerife 18
Real Madrid-Sporting Gijón 20
Espanyol-Sevilla 22
vasárnap:
Málaga-Villarreal 17 ó
Real Mallorca-Atlético Madrid 17
Osasuna-Racing Santander 17
Valencia-Almería 19
Real Zaragoza-FC Barcelona 21