Nyert a Volán a fáradt Bikák ellen

hockey1.jpg

Nem okozott gondot a Volán együttesének a bajnoki döntő első felvonása: hiába küzdött jól a Dab.Docler, az erősebb ellenfél, valamint a fáradtság ellen nem volt ellenszere az Acélbikáknak, így a fehérváriak 7-0-ás sikerrel kezdték a bajnoki finálét.

Dab.Docler – Sapa Fehérvár AV19 0-7 (0-3, 0-2, 0-2)
Dab.Docler: Sevela, Hegyi, Pozsgai, Korol, MacSweyn, Magosi, Kiss D.,
Vargyas, Borsos, Papp V., Azari, Orbán, Lencsés, Kiss Á., Szilassy,
Mestyán, Tőkési, Fisera, Horváth, Virág, Jonkl, Kiss T (kapus). Vezetőedző: J. P. MacCallum

Rendkívül fáradtan, de nagy örömmel várta a bajnoki finálé első meccsét ma a Dab.Docler, mely péntek este hat órától a nagy favorit Sapa Fehérvár AV19 gárdája ellen húzott újra szerelést, mindössze 22 órával a Stars elleni sorsdöntő mérkőzés vége után.

Azért a fáradtság az úr

Az azonban hamar kiderült, hogy ez ezúttal "más kávéház", hiszen a fehérvári egylet már a 35. másodpercben megszerezte a vezetést Ladányi révén. Nem egészen két minutummal később egy kapu előtti kavarodás után Martz is betalált Sevela kapujába, Volános villámrajt, 0-2. A vendégek a folytatásban is fölényben játszottak, s bár a harmad derekától már a Dab is ébredezni kezdett, helyzeteit nem tudta kihasználni a csapat sőt, a 20. percben Palkovics is lőtt egy bombagólt, mellyel már hárommal állt jobban a megyei rivális (0-3).
A térfélcsere után öt percet kellett várni az újabb vendégtalálatra, melyet ezúttal Kóger jegyzett, s bár előtte a hazaiaknak is akadtak nagy lehetőségei, mégis a Volán örülhetett az újabb gólnak (0-4). A folytatásban is sokat foglalkoztatták a vendégek a csereként kapuba álló Kiss Tamást, s bár az újvárosi portás a harmad utolsó előtti percéig tartotta magát, ekkor Tokaji emberelőnyös lövése már utat talált kapujába, így a záró felvonás előtt már csak az volt a kérdés, hogy sikerül-e legalább szépítenie az Acélbikáknak (0-5).

Így papírforma

Ezen a napon ez nem jött össze, mert ekkor már látványosan kiütközött a dunaújvárosiakon az elmúlt napok, hetek meccssorozatának fáradtsága, így az utolsó harmad már-már nyomasztó fehérvári fölényt hozott. Gólt – ennek megfelelően – ezúttal is csak a vendégek szereztek, méghozzá kettőt is, s bár a hajrában még Jonkl próbálkozását majdnem bevédte az egyébként jól védő Hetényi, a meccset, s ezzel együtt a sorozat első felvonását a Volán nyerte 7-0 arányban, így egy lépéssel közelebb került az elvárt bajnoki címhez.
Az Acélbikák ezúttal sem pihenhetik agyon magukat a következő találkozóig, hiszen vasárnap délben már Székesfehérváron ad randevút egymásnak a két csapat, s bár a zászló ezúttal sem nekik áll, remélhetőleg sikerül magát annyira kipihennie az újvárosi együttesnek ebben a másfél napban, hogy ismét tisztességgel helyt álljon a fehérváriak ellenében.

XLsport –
Forrás: Balázs Csilla

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.