Jövő szerdán rajtol el a negyeddöntő a női kosárlabda NB I-ben, amelynek vasárnap zárult le az alapszakasza.
A felsőházban ezúttal sem rendeznek középszakaszt, a legjobb nyolc csapat rögtön az egyik fél második győzelméig tartó negyeddöntős párharcokban folytatja szereplését. Az alsóházban végzett négy klubra már csak két-két meccs vár: a tabella 9. és 10. helyezettje (Vasas és Baja) a 9. helyért, a 10. és 11. együttes (BEAC és Cegléd) pedig a 11. helyért küzd meg oda-visszavágó rendszerben.
A negyeddöntőben a címvédő és éllovas Sopron a BSE-vel száll szembe, amely azért csúszott le a nyolcadik pozícióba, mert a szövetség intézőbizottsága egy játékos jogosulatlan szereplése miatt megsemmisítette a Szolnok elleni 72-69-es győzelmét, és a találkozót 20-0-lal a Tisza-partiaknak ítélte meg.
A szintén két sikerig tartó elődöntőre április 7. és 13. között kerül sor, a három győzelemre menő finálé pedig április 16. és 30. között lesz.
A negyeddöntő párosítása:
MKB-Euroleasing Sopron – BSE
MiZo Pécs 2010 – Atomerőmű KSC-Szekszárd
Szeviép-Szeged – Szolnoki NKK
SEAT Lami-Véd Győr – ZTE NKK
A játéknapok: március 31., április 2. és (szükség esetén) április 4/5.
Az alapszakasz végeredménye (azonos pontszámnál az egymás elleni eredmény dönt):
1. MKB-Euroleasing Sopron 42 pont
2. MiZo Pécs 2010 42
3. Szeviép-Szeged 41
4. SEAT Lami Véd Győr 39
5. ZTE NKK 34
6. Szolnoki NKK 32
7. Atomerőmű KSC-Szekszárd 31
8. BSE 31
————————
9. Vasas-Csata 30
10. Bajai NKK 28
11. BEAC-Újbuda 24
12. Ceglédi EKK 22