Vadóczék Barcelonában

vadocz_krisztian.jpg

A hétfői pihenőt követően keddtől csütörtökig újfent pályára szólítják a spanyol futballélvonal csapatait, amelyekre hétközi bajnoki fellépés vár.

    A 28. forduló kétségtelenül legnehezebb feladatát a Primera División egyetlen magyarját, Vadócz Krisztiánt felvonultató  Osasuna kapja, amelyet ezúttal a címvédő Barcelonával hozott össze a sors(olás), ráadásul a katalán fővárosban kénytelen szembesülni a feladat fogósságával a pamplonai alakulat. A Barca vasárnap este az alighanem élete eddigi legjobb formáját nyújtó, mesterhármasa mellett még egy büntetőt is kiharcoló argentin szuperfutballistája, Lionel Messi pazar teljesítményének köszönhetően vendégként diadalmaskodott a Zaragoza felett (2-4), és alighanem az áldozati bárány szerepét szánja az Osasunának is. Vadóczéktól már egyetlen pont hazamentése is kisebbfajta szenzációval érne fel.

    Az ugyancsak 68 pontos, és a Barcelona előtt jobb gólkülönbségével vezető Real Madrid a Getafe, a fővárosi kiscsapat otthonában igyekszik a sikerkényszerből erényt faragni, vagyis szintén nyerni, ami afféle kötelező lecke Cristiano Ronaldóék számára, akik a honi kupabúcsú, majd a Bajnokok Ligájából történt minapi kiesés miatt már csak a bajnoki elsőséggel javíthatják elfogadhatóra a szezonjukat.

    A két élcsapatot 18 pontos hátrányból követő Valencia az alsóházból érkező együttest fogad, s vélhetően a málagai vendégek elleni győzelemmel tovább szilárdítja dobogós pozícióját.

    Primera División, 28. forduló:
    kedd:
Sporting Gijón-Deportivo La Coruna 20 ó
Sevilla-Xerez 22 ó

    szerda:
Racing Santander-Real Mallorca 20 ó
Barcelona-Osasuna 20 ó
Almería-Real Zaragoza 20 ó
Tenerife-Villarreal 20 ó 
Valladolid-Espanyol 20 ó
Valencia-Málaga 22 ó 

    csütörtök:
Getafe-Real Madrid 20 ó 
Atlético Madrid-Athletic Bilbao 22 ó 

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.