Hétvégén rajtol a Red Bull Air Race sorozat Besenyeivel

besenyei_peter.jpg

Pénteken és szombaton kerül sor a Red Bull Air Race gyorsasági műrepülő világbajnoki sorozat idei szezonjának első futamára az Egyesült Arab Emírségek fővárosában, Abu-Dzabiban.

    A vb hat hónapig tart, s öt kontinensen összesen nyolc viadalt rendeznek. A világ 15 legjobb pilótáját felvonultató sorozatban ezúttal is rajthoz áll Besenyei Péter, korábbi világbajnok.

    A magyar versenyző a szervezők tájékoztatása szerint egyelőre még a tavaly is használt, amerikai MXS-R géppel vág neki az idénynek, és saját elmondása alapján nagyon várja a szezonnyitó futamot.

    "Abu-Dzabiban a melegtől eltekintve ideálisak a körülmények, az egyik kedvenc helyszínem, különösen azért, mert itt már kétszer is sikerült nyernem – mondta Besenyei. – Minden évben lelkes, és nagyszámú magyar közönség drukkol nekem zászlókat lengetve, s ez nagyszerű érzés. A pálya az előzetesen megadott rajz alapján nem túl bonyolult – én ráadásul szeretem a nehezebb, technikásabb pályákat –, de természetesen az első repülés után látjuk majd, hogy valójában mennyire nehéz végigmenni."

    A Red Bull Air Race Abu-Dzabi Nagydíjának kvalifikációját pénteken rendezik, a versenyre pedig szombaton kerül sor.

    Budapesten augusztus 19-én és 20-án repülnek majd a pilóták, s ez lesz a vb hetedik, azaz utolsó előtti futama 2010-ben. A magyar fővárosban az elmúlt hat évben több mint 500 ezer néző látogatott ki minden évben az ingyenesen megtekinthető versenyekre.

    A 2009-es világbajnoki küzdelem során a brit Paul Bonhomme és az osztrák Hannes Arch az utolsó futamig harcolt a végső győzelemért. A vb-aranyat végül Bonhomme szerezte meg, miután a nézőcsúcsnak számító 800 ezres közönség előtt megnyerte a barcelonai finálét.

    A Red Bull Air Race idei versenynaptára:
március 26-27. – Abu-Dzabi, Egyesült Arab Emírségek
április 17-18. – Perth, Ausztrália
május 8-9. – Rio de Janeiro, Brazília
június 5-6. – Windsor, Kanada
június 19-20. – New York, Egyesült Államok
augusztus 7-8. – EuroSpeedway, Lausitz, Németország
AUGUSZTUS 19-20. – BUDAPEST
szeptember 4-5. – Lisszabon, Portugália

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.