Rövidpályás csapat-vb – Ötödik helyen zárt a magyar női váltó

korcsolyazas.jpg

A vasárnapi B-döntőben győzött, így összességében az ötödik helyen végzett a magyar női váltó az olaszországi Bormióban zajló rövidpályás gyorskorcsolya csapat-világbajnokságon.

    A viadal honlapja alapján a februári olimpián ugyancsak ötödik, Huszár Erika, Heidum Bernadett, Darázs Rózsa, Keszler Andrea, Lajtos Szandra összetételű együttes a B-fináléban egy pillanatra sem engedte át az összesített pontverseny első helyét, s végül ötpontos előnnyel zárt az élen. A hatodik pozíciót a britek, a hetediket a németek szerezték meg.
    "A szombati napon az első három szám után ugyanannyi pontunk volt, mint az olaszoknak, a váltók futamában azonban kizárással büntették a rossz váltásunkat – tájékoztatta az MTI-t Darázs István csapatvezető. – A B-döntőben egész egyszerűen elvertük az ellenfeleinket, ennek ellenére kicsit csalódottak vagyunk, mivel előzetesen az összes rivális – még az olaszok is – minket láttak esélyesnek az A-fináléra."
    Az A-döntőket 14 órai kezdettel rendezik meg.
    Rövidpályás csapat-vb, női B-döntő, végeredmény:
    ——————————————————–
1. MAGYARORSZÁG 42 pont (összesítésben 5.)
2. Nagy-Britannia 37 (6.)
3. Németország 30 (7.)

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.