Hatalmas „meccseket” hozott az idénynyitó Start Autó-rali nyitó napja: A hatszoros gyorsasági bajnok Turán Frigyes álló napon keresztül csatázott a hétszeres abszolút bajnok ifjabb Tóth Jánossal Eger környékén, s még ha nem is az első, hanem a harmadik hely volt a tét – rendkívüli izgalmakat hozott a párharc.
Hol az egyikük volt elöl, hol a másik, a különbség pedig sohasem volt több néhány másodpercnél…
Ami a szombat esti eredményt illeti, a Synergon Turán Motorsport párosa az ötödik helyről várja a vasárnapi folytatást – mivel az utolsó két szakaszon tönkrement a Mitsubishiben a kuplung –, de jó esélye van a felzárkózásra.
„A második körben találtunk igazán magunkra, mert sikerült javítani a beállításon és akkor már a tempó is tetszett. Gyorsultunk, néhol már Asival és Turival is felvettük a kesztyűt, aminek nagyon örültem, mivel nem túl sok tapasztalatunk van ezzel az autóval. Nagy meccset vívtunk Janikával (ifjabb Tóth János), amit nagyon élveztem, hiszen mégiscsak egy hétszeres bajnokról beszélünk. Örülök, hogy itt vagyunk és hogy eddig gondmentes volt a versenyünk” – mondta Turán az utolsó kör előtt, amelynek végét már sötétben teljesítette a mezőny, egyrészt mert amúgy is késői időpontra volt kiírva, másrészt, mert körülbelül fél órát csúszott a program.
De nem ez volt a legnagyobb baj.
Sőt, még csak nem is az, hogy a páros nem vitt magával plusz lámpasort, hanem az, hogy a hetedik szakaszon tönkrement a kuplung, és attól kezdve már csak arra volt alkalmas a Lancer, hogy egyszer elinduljanak vele… Képzelhetik! Sem az összekötő szakaszon sem sehol nem állhattak meg, mert fennállt a veszélye, hogy soha többé nem tudnak elindulni.
„Szenvedtünk. Az még hagyján, hogy a rajtban is hagytunk jó néhány másodpercet, de látni is alig láttunk a plusz lámpasor hiánya miatt. De hát mit tehettünk volna…? Tizedmásodpercekre menő csatát vívtunk Janikával, úgyhogy kockáztatnunk kellett. A lámpasor tizenöt kiló pluszsúly, hát inkább ott hagytuk a szervizparkban, hátha nem lesz rá szükség. Sajnos kellett volna… A versenyt amúgy nagyon élveztük, egy új kuplunggal pedig vasárnap még jobban fogjuk. Mert hogy támadunk, afelől senkinek sem lehet semmi kétsége…” – ígérte Turán Frici
Az EGER-RALI állása 8 gyorsasági után
1.Turi, Percze (Mérföldkő SE, Mitsubishi Lancer Evo9) 41:24.2,
2. Aschenbrenner, Pikó (Asi Rally Club, Mitsubishi Lancer Evo9) 17.3 másodperc hátrány,
3. ifj. Tóth J., Tagai R. (Peugeot Total Hungária Rally Team, Peugeot 207 S2000) 25.7 mp h.,
4. Herczig, Baranyai (Škoda Rally Team Hungary, Škoda Fabia S2000) 33.5 mp h.,
5. Turán, Zsiros (Synergon Turán Motorsport, Mitsubishi Lancer Evo 9) 35.8 mp h.
XLsport –
Forrás: Klein Péter