Az idén először jutott el rangos nemzetközi viadalon a legjobb tizenhatig Rédli András. A Felix Promotion büszkesége Heidenheimben a nyolcaddöntőben mindössze egy tussal kapott ki a későbbi győztestől, és végül a tizenhatodik helyen zárt.
Idei legjobb eredményét érte el a Heidenheimer Pokal elnevezésű A-kategóriás versenyen Rédli András. A viadalon címvédőként induló Rédli korábbi ígéretének megfelelően nem helyezésben, hanem körről körre gondolkozott, és így sikerült két, nála jobb „rajtszámú” párbajtőrözőt is kiejtenie. A Felix Promotionnel együttműködő vívó a 80-as rangsorolási számot kapta a főtáblán, és a legjobb 64 között „belefutott” a hatodikként jegyzett Anton Avgyejevbe. András remekül vívott, és egy tussal (11:10) megverte orosz vetélytársát. A következő körben a 38-ként jegyzett, cseh Martín Cápek következett, és ellene valósággal hengerelt, 15:8-as győzelme nyolcaddöntőt ért.
Ott újabb orosz jött – és sajnos a végállomás. Az orosz Pavel Szuhov 14:13-ra legyőzte a csapatban tavaly Eb-aranyat nyerő Rédlit. Szuhov később a versenyt is megnyerte, idegállapotára jellemző, hogy négy csörtéje is egy tussal dőlt el, rendre az ő javára.
Javuló formája dacára Rédli a tavalyi győzelme miatt a világranglistapontok tekintetében így is veszteségesen zárta a hétvégét, visszacsúszott a 64. helyre. A magyarok között Boczkó Gábor és Imre Géza mögött így is harmadik, ami biztató a világversenyekre való csapathirdetést illetően.