Mourinho doppingolásra utalt a moszkvaiakkal kapcsolatban

jose_mourinho1.jpg

Jose Mourinho, az Internazionale labdarúgócsapatának edzője doppingolást emlegetett a CSZKA Moszkvával összefüggésben a két csapat szerdai Bajnokok Ligája negyeddöntős mérkőzése előtt.

     "Ez egy olyan ellenfél, amelynek eddigi menetelésében van valami, ami egy kicsit szürke. Ezzel együtt jó csapat, megérdemli a tiszteletet" – fogalmazott a mérkőzésnapot megelőző szokásos sajtótájékoztatón, Milánóban a portugál tréner.

    Később, amikor "a kicsit szürke dologról" kérdezték, így reagált: "ha egy csapatnál van két játékos, aki doppingellenőrzésre megy, és a szervezetükben tiltott szert találnak, akkor ott van valami szürkeség".

    A milánóiak vezetőedzője Szegrej Ignasevicsre és Alekszej Berezuckijra utalt. A két futballista a Manchester United elleni találkozó napján, tavaly november 3-án akadt fenn a doppingvizsgálaton. A moszkvaiak akkor azzal védekeztek, hogy a csapatorvos adminisztrációs hibájáról volt csak szó, nem tájékoztatta ugyanis az illetékeseket arról, hogy a két futballista Sudafex nevű gyógyszert kapott torokgyulladására. A készítmény ugyan nincs a tiltó listán, ám szedését kötelező jelleggel be kell jelenteni. Az érintett játékosok egy-egy mérkőzésre szóló eltiltást kaptak decemberben, míg az orosz klubot 25 ezer euróra bírságolták.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.