Tampa Bay Buccaneers @ Jacksonville Jaguars 10-16
Végre véget ért a több havi fociböjt, tegnap éjszaka láthattunk futballt a tv-ben, megkezdődtek a felkészülési meccsek. De azt hiszem, hogy a mutatott kép alapján egyáltalán nem lehetünk túl bizakodóak.
Hol is kezdjem? Nem tudom ki hogy van vele, de én ma néztem meg a mérkőzést felvételről, és egy a „Jags TV” által rögzített példányt sikerült ma kézhez kapnom a meccs felvételei közül. Melynek elfogultságáról, csak annyit mondanék, hogy a kommentátorok már alapjáraton Jaguars-os pólóban, és Bortles mezben jelentkeztek be a kis fülkéjükből. Szóval érintett tv csatorna szerint a mérkőzés embere, a „Jags D-Line” lett. Úgy cakkumpakke ánblokk. Azaz a Jaguars védősora. Én pedig isten igazából nem szeretném rombolni jelen irománnyal érdemeiket, a három sack-et amit regisztráltak, a számtalan remekül megállított futást, vagy a még annál is több irányítósiettetést. De meg kell osszak velük, és veletek is egy nagy titkot: