
Ottmar Hitzfeld visszavonul.
Svájc kiesésével egy kivételes edzőlegenda búcsúzott el a profi futballtól: Ottmar Hitzfeld már korábban elmondta, a világbajnokság végével leköszön a kapitányi posztról, más edzői munkát sem kíván már elvállalni.
Sajnos Ottmar Hitzfeld számára egy másik okból is emlékezetes marad ez a nap, a Generális testvére kedden reggel elhunyt.
Hitzfeld ennek ellenére a partvonal mellől irányította csapatát, mely az utolsó pillanatokig partner tudott lenni a végső VB-esélyes Argentínával. A kétszeres BL-győztes edző tanítványait a 122. percben a kapufa választotta el a tizenegyesektől, de még a 125. percben is nyílt esélyük az egyenlítésre. A szövetségi kapitány a lefújást követően így nyilatkozott „Ebben a három percben még egyszer átéltük, ami egy edző számára csak lehetséges. Az én munkám befejeződött, büszke vagyok a pályafutásomra.”
Egyúttal a svájci válogatottat is dicsérte a bekapott gól utáni „hihetetlen reagálásért”, kiemelte azt is, hogy „megtiszteltetés volt ezért az országért dolgozni.” A svájci Blick a kiesést követően a „Danke GOTTmar Hitzfeld” szalagcímmel búcsúzott el a kapitánytól.
Ottmar Hitzfeld 1998 és 2004 valamint 2007 és 2008 között irányította a Bayern Münchent, mellyel 2001-ben a Bajnokok Ligáját is elnyerte. Korábban 1997-ben a Borussia Dortmundot is a csúcsra juttatta. Összességében 7 német bajnoki címig jutott edzőként.